Vona Gábor azzal, hogy már korábban levetette az egyenruhát és felkötötte a nyakkendőt, illetve hogy most tisztogatást hajtott végre pártja vezetésében, végleges módon betagozódott a magyar és szintúgy az európai politika fővonalába – olvasható a Mit tanulhat meg Európa a Jobbiktól című jegyzetben, amelyet a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap közölt kedden.
Magyarország ezzel – véli a szerző – a hagyományos pártok csődjének és a radikális pártok fővonalbeli pártokká válásának a modellje lehet, ahogy ezt más európai országokban is látjuk. Elemzők szerint ma a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely a Fidesz ellenfele lehet a következő magyarországi választáson.
Érdemes ezért figyelni a Jobbik-Fidesz küzdelmet, mert sokat elárulhat arról, hogyan fog ez a párharc lezajlani Európában, s hogyan fog kinézni a jövőben a szélsőjobb Európában. Bár az első ránézésre nem úgy tűnik, de a magyarok az európai politika előfutárai. Az ágazati adók, illetve a menekültek előtti határlezárásokban Európa csendben utánozta őket – zárja jegyzetét a cseh Hospodárské Noviny.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
