Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, csütörtökre újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma csaknem 1200 esettel, s a főváros Kijevben is az eddigi legtöbb új beteget regisztrálták – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által szerdán közölt adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
Az elmúlt napon 1197 új esettel 68 794-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 23 újabb halálos áldozattal 1673-ra, miközben eddig 38 154-en gyógyultak meg, közülük előző nap 760-an. Az aktív betegek száma 28 967-re emelkedett. A korábbi legmagasabb napi növekményt, 1109 új esettel június 26-án regisztrálták az országban. Július eleje óta ugyanakkor Ukrajnában egy-két napot leszámítva folyamatosan nyolcszáz fölötti volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma.
Kijevben előző nap, kedden úgyszintén rekordszámú, 199 új beteget jegyeztek fel, velük együtt az igazolt fertőzöttek száma a fővárosban már elérte a 8131-et, amivel Kijev az ország második lefertőzöttebb területe. Haláleset az elmúlt napban nem történt Kijevben, az eddig elhunytak száma így 132, míg 2877 a gyógyultaké.
Kárpátaljáról 70 új fertőzöttet és hét halálesetet jelentettek. A megyében velük együtt már 5078 fertőzöttet azonítottak, 183-an haltak bele a betegségbe, miközben 1980-an győzték le a kórt.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján hozzáfűzte, hogy előző nap 248 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani.
Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 67 kapta el a vírust, körükben már 8 576-an fertőződtek meg.
Az egészségügyi tárca adatai alapján jelenleg az ország fele, azaz 12 megye, köztük Kárpátalja, valamint a főváros nem áll készen arra, hogy könnyíthessen a karanténkorlátozásokon.(MTI)