Szépen eresztett lefelé, a KSH friss adatai szerint. Júniusban már csak annyi volt a növekedés, mint a járványidőszak előtt, év elején, 30%, nem költöztek többen a webre, mint régebben. Az áprilisi csúcs elolvadt. A hagyományos boltok pedig júniusban csak szenvedtek az iparcikkes költekezés visszaesésétől, de hát összességében pénzünk 90%-át a hagyományos boltokban költjük el.
A KSH legfrissebb adatai szerint júniusra visszarendeződött a webáruházas piac, hiszen nőtt ugyan 30%-kal, de ez éppen a januári mutatóval egyezik (a KSH adatsora egyébként teljesen mást, sokkal nagyobb webpiacot mutat, mint a GKI Digital most közzétett felmérése). Persze, ekkora ugrást szívesen elkönyvelne bárki, de hát ezt a nagyságrendű ütemet az elmúlt években már megszoktuk a webáruházak körében, amikor a növekedési mutató 30-40% között ugrált.
2020 első félévében három hónap volt, amikor megugrott a web. Áprilisban futott csúcsra, megkétszereződött a webáruházas vásárlás a korábbi esztendőhöz képest, de hát sok bolt zárva volt, így nem lehetett nehéz a mutatvány. Előtte márciusban és utána májusban egyaránt másfélszeres volt a megugrás, viszont ekkor is csonka volt a hagyományos iparcikk boltos piac. És jött a június, ami lefaragta a járványidőszak webnövekedésének kilógó ütemét.
Emlékeztetőül: a koronavírus járvány időszakában, március második felében 15 óráig lehettek nyitva az iparcikkes boltok, a legsúlyosabb szakaszában, március 28-tól a kijárási korlátozás miatt nem lehetett iparcikkes boltba menni (kevés kivételtől eltekintve), legközelebb csak május 4-től vidéken, 18-tól pedig a fővárosban lehetett újra turkálni a polcokon. Az iparcikkes boltosok többsége a villanyt is leoltotta ezekben a hetekben, áprilisban nulla közelébe esett sokuk piaca.
A 2020 első félévi webáruházi mérleg az összesenben 50%-os többletet mutat, de csak a márciustól májusig ívelő megugrás nyomán. De hát végül a webáruházak dörzsölgethetik elégedetten is a tenyerüket, viszont olyan nagy dínom-dánom, mint amit egyesek előre jeleztek a járványhatás miatt, az nem nagyon lesz:
webpiac | 2019 | 2020 | 2020/2019 |
január | 53 | 69 | +30% |
február | 49 | 64 | +31% |
március | 55 | 83 | +49%↑ |
április | 56 | 114 | +104%↑ |
május | 62 | 92 | +49%↓ |
június | 56 | 73 | +30%↓ |
első félév | 331 | 495 | +50% |
KSH, érték: milliárd forint, 2020/2019: kiigazítatlan volumenindex, ebből június: becslés |
A web súlya persze hogy nagyobb lett, de a pénzünk javát a hagyományos boltban költjük el, még egy darabig is
Májusban a boltnyitások nyomán megkezdődött egy visszarendeződés a webáruházak és a hagyományos boltok piacai között, júniusban pedig ez az arányokat tekintve folytatódott. A web a szokásos szintre fékezett ebben a hónapban, de a hagyományos iparcikkes boltokban sokat esett a vásárlás a korábbi évhez és a májushoz képest is (májusban kisebb volt az iparcikkes vásárlások visszaesése, mint júniusban, nagyon úgy tűnik). Az élelmiszeres boltos piac viszont nőtt (a webáruházak is egyre nagyobb szeletet hasítanak ki ebből az árukörből is, éves értéke a webes élelmiszeres piacnak 150 milliárd forintra becsülhető).
A webáruházi költekezés súlyát szokásunkhoz híven úgy számoljuk, hogy a boltos költekezésből kihagyjuk az üzemanyagot, hiszen azt nem lehet webáruházban venni, és magát a webet is. Tehát egymás mellé tesszük egy-egy oszlopba a webköltekezést és a hagyományos boltos élelmiszer, napicikk és iparcikkes vásárlás értékeit (azonos áruköröket összehasonlítva), ezek júniusra a KSH július 30-i heti monitoros adatközléséből fillérre pontosan kiszámolhatók. Ebből az derül ki, hogy így számítva a webvásárlások aránya 2020 első félévében 10% volt, tehát a webáruházas termékkörben pénzünk 90%-át a hagyományos boltokban költöttük el:
web | bolt | web/bolt | |
január | 69 | 717 | 9,6% |
február | 64 | 742 | 8,6% |
március | 83 | 829 | 10%↑ |
április | 114 | 698 | 16,3%↑ |
május | 92 | 783 | 11,7%↓ |
június | 73 | 828 | 8,8%↓ |
első félév | 495 | 4.597 | 10,8% |
KSH, érték: milliárd forint, web: webáruházak, bolt: kiskereskedelem web és üzemanyag nélkül |
Volt persze emelkedés az elmúlt években, nem is kicsi, de hát most itt tartunk:
web | bolt | web/bolt | |
2010 | 46 | 6.160 | 0,7% |
2015 | 235 | 7.306 | 3,2% |
2019 | 757 | 9.498 | 8% |
KSH, érték: milliárd forint, web: webáruházak, bolt: kiskereskedelem web és üzemanyag nélkül |