Informális migrációs és menekültügyi munkaértekezletet hívott össze szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnapra Brüsszelbe, a találkozón egyes érdekelt tagállamok vezetői vesznek részt.
A hivatalos tájékoztatás szerint az egyeztetés célja, hogy „európai megoldásokat” keressenek a migráció kérdésére az uniós állam- és kormányfők jövő csütörtökön kezdődő rendes csúcstalálkozója előtt.
A sajtóban arról számoltak be, hogy a hétvégi minicsúcsra Ausztria, Bulgária, Görögország, Málta, Németország, Olaszország, illetve Spanyolország vezetői kaptak meghívást, később azonban a belga és a holland miniszterelnök is közölte, hogy jelen lesznek az ülésen.
Juncker szerda délután elmondta, nem ő kezdeményezte az egyeztetést, hanem bizonyos tagállamokból megkeresték, hogy hívjon össze találkozót az érdekelt országok vezetőinek részvételével. A bizottság elnöke hozzáfűzte azt is, hogy a tervezett találkozón – mint fogalmazott – más országok is részt vehetnek.
Leszögezte, nincs arról szó, hogy megpróbálnának majd „diktálni” a migráció ügyében azon tagállamoknak, amelyek képviselői nem voltak jelen a találkozón.
Végezetül elmondta, hogy van néhány ötlete, amelyet be fog mutatni, de egyelőre nem kívánt részletekbe bocsátkozni.
A tervezetben emellett szigorúbb fellépést sürgetnek a menedékkérők EU-tagállamok közötti „másodlagos mozgása” ellen. Mint írták, az uniós országoknak „büntetés terhe mellett” kötelezniük kellene a menedékkérőket, hogy ne utazzanak tovább másik tagállamba, és szigorítani kéne ennek ellenőrzését a repülőtereken, illetve vasúti és buszpályaudvarokon.
Az újság által ismertetett szövegben aláhúzzák: „(az érintetteknek) nincs joguk szabadon megválasztani, melyik tagországban nyújtják be menekültügyi kérelmüket”.
A Süddeutsche Zeitung értesülései szerint a bizottság elnöke Angela Merkel német kancellár kérésére hívta össze a találkozót.
Szakértők szerint a jövő heti, egyébként számos más nehéz kérdést is felölelő EU-csúcs legfontosabb és legmegosztóbb témája a migrációs és menekültpolitika lesz.
Brüsszelben kevés esélyt látnak arra, hogy a tagállami vezetőknek sikerül kompromisszumra jutniuk az úgynevezett dublini menekültügyi rendszer reformjáról.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
