Tavalyhoz képest még mindig jelentős az elmaradás, de a tavaszi mélyponthoz képest sokat javultak a lakosság pénzügyi mutatói – közölte az Intrum az MTI-vel hétfőn.
Az adósság- és követeléskezelő cég szerint a fellendülés már a második negyedévben elkezdődött. Javulnak a lakossági várakozások, és a fogyasztói bizalom, bár a fogyasztás annak ellenére sem esett vissza látványosan, hogy a magyarok mintegy 60 százalékának visszaestek a bevételei a válság miatt – írták az egyik korábbi jelentésükre hivatkozva. A lakossági várakozások alakulását azért tartják fontosnak, mert ez határozza meg a fogyasztói és megtakarítói döntéseket. A változásokat az Intrum fizetőképességi indexe is igazolja. A jövedelmek, az adósságok, a megtakarítások és a fogyasztás alapján számolt mutató áprilisban 5 éves mélypontra esett, júniusra azonban ennek majdnem a kétszeresére ugrott. A 2018-as és 2019-es értékektől viszont még mindig jelentősen elmarad, és idén – mint írták – várhatóan már nem is éri el a tavalyi szintet.