Intelligens autók – a németek több milliárdos piacra számítanak

Öt éven belül az intelligens autók a vezető beavatkozása nélkül fognak haladni az autópályán – legalábbis ez a vezető német autógyártók előrejelzése. Az autógyártók a közeljövőben több milliárdos nyereségre számítanak a teljesen és részben automatizált intelligens járművek piacáról.

Az előrejelzések annál is inkánbb megvalósulni látszanak, hisz ezt a vezető német autógyártók és autóalkatrészgyártók csoportja, vagy akár az egyes, a világon igen sok helyen jelen levő német top-márkák képviselői is kijelentik.

„Csupán az elkövetkező 5 évben Európa útjain több mint 90 millió új, úgynevezett connected car fog megjelenni” – jelentette ki nemrégiben a Volkswagen Csoport vezetője, Martin Winterkorn.

A Conti vezető menedzsere, Elmar Degenhart is megnövekedett eladási potenciált lát a technológiai újításokkal felvértezett intelligens járművek terén, hisz elvárásai alapján: „Az intelligens autókhoz szükséges szenzorok piaca a 2020-as évre várhatóan 10 milliárd euróra fog emelkedni.”

Hasonlóan derűlátó Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem Center Automotive Research (CAR) tanszékének vezetője is, aki szerint 2020-ra a nagyrészben, illetve szinte teljesen automatizált járművek piaca 55 milliárd eurós forgalmat fog elérni, sőt 15 éven belül, 2030-ra ez a piac 300 milliárd eurós lesz.

Az első lépésben az autonóm járművek valószínüleg az autópályákon fognak a vezető beavatkozása nélkül közlekedni, hisz itt jelenik meg a legkevesebb akadály. Ezt erősíti meg Dirk Hoheisel, a Robert Bosch vállalat vezetője is, aki a cél elérésére szintén 5 éves határidőt jósol. Azonban vannak, akik ennél tovább mennek, hisz Wolfgang Bernhard, a Daimler vezetője azt jelentette ki, hogy a járműgyártó óriás már ez év végén autonóm tehergépkocsikat fog tesztelni az autópályán és az intelligens tehergépkocsik mindennapos megjelenését már három éven belül elképzelhetőnek tartja.
(kftkreator.hu)

Scroll To Top