Heti tőzsdei összefoglaló – Újabb csúcsot döntött a BUX a héten csökkenő forgalom mellett

A héten ismét meghaladta korábbi legmagasabb záróértékét a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX december 8-án, csütörtökön 30 629,48 ponton zárt, ami történelmi csúcsnak számít.

Ezt megelőzően november 10-én csütörtökön döntött rekordot a mutató, amikor 30 540,32 ponton fejezte be a napot. Azon a héten ez volt a harmadik alkalom, hogy csúcson zárt a budapesti tőzsdeindex; hétfőn 30 353,45 ponton érte el addigi legmagasabb záróértékét, szerdán pedig 30 365,21 pontra kapaszkodott az index. Korábban 2007. július 23-án zárt történelmi csúcson 30 118 ponttal.
Az index csökkenő forgalomban emelkedett a héten, a BUX pénteken 30 588,38 ponton, az előző hetinél 779,89 ponttal, 2,62 százalékkal magasabban zárt.
A részvénypiac forgalma a héten 37,04 milliárd forint volt az előző heti 39,11 milliárd forint után.
A vezető részvények árfolyamai emelkedtek. A Mol részvényeivel a héten 8,99 milliárd forint értékben kereskedtek az előző heti 8,54 milliárd forint után, árfolyama 4,07 százalékot, 750 forintot emelkedett, és 19 175 forinton zárt pénteken.
Az OTP forgalma a múlt heti 16,16 milliárd forint után 15,74 milliárd forintot ért el a héten, a részvény árfolyama 2,14 százalékkal, 170 forinttal emelkedett, pénteken 8099 forinton fejezte be a kereskedést.
A Richter-papírok árfolyama 158 forinttal, 2,72 százalékkal 5968 forintra emelkedett, forgalmuk 8,65 milliárd forintot ért el a hét végére, míg az előző héten 11,95 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom részvényei pénteken 488 forinton zártak, ami 4 forintos, 0,83 százalékos emelkedés az előző péntekihez képest, a távközlési papírok forgalma 2,72 milliárd forint volt az előző heti 1,85 milliárd forint után.
Hétfőn közepes forgalom mellett emelkedett a BUX, a kereskedés nyugodt volt. A reggeli negatív nyitás után a DAX-indexet követve zárásra csaknem 1 százalékos pluszt „hozott össze” a BUX-index. Gyakorlatilag a vezető részvények mindegyike 1 százalékos emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést.
Kedden alig változott a BUX, a magyar piac nem volt túlzottan izgalmas, a forgalom is nagyon alacsony volt.
Szerdán a nemzetközi piacokon jó hangulat uralkodott, viszont a BUX-ra nem ragadt át a kedvező hangulat, alig negyed százalékot tudott emelkedni.
Csütörtökön a nap fő eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése volt. Mario Draghi, az EKB elnöke bejelentette, hogy a jövő márciusban lejáró kötvényvásárlási programot kilenc hónappal meghosszabbítják, havi 60 milliárd euróra csökkentett keretösszeggel, valamint az EKB betét-kamatszintje alatti hozamú kötvényeket is tudnak majd vásárolni. A bejelentésre jelentősen gyengült az euró a dollárral szemben, a tőzsdék viszont pozitívan fogadták a hírt. A kedvező európai piaci hangulat hatására a kereskedést mínuszban kezdő magyar tőzsdeindex is jelentős emelkedéssel zárt.
Péntekre elfogyott a lendület, a budapesti piac csökkenéssel zárt, a forgalom átlag alatti volt. A vezető részvények teljesítménye felemásan alakult, az OTP árfolyama csökkent, a Mol emelkedett, a Richter enyhén esett, viszont a Magyar Telekom minimálisan emelkedett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,22 százalékkal, 12,37 ponttal magasabban zárt pénteken, mint egy héttel korábban, és 1882,79 ponton fejezte be a kereskedést.(MTI)

Scroll To Top