Heti tőzsdei összefoglaló – Csökkenő forgalomban mérséklődtek az árfolyamok

bet_4
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a héten 393,13 ponttal, 1,29 százalékkal csökkent, és pénteken 30 109,02 ponton zárt.

A részvénypiac forgalma a héten 50,4 milliárd forintot ért el az előző heti 64,4 milliárd forint után.
A vezető részvények árfolyamai csökkentek, a legnagyobb mértékben, 3,27 százalékkal, 198 forinttal a Richter papírja mérséklődött a héten 15,4 milliárd forint forgalom mellett.
A Magyar Telekom árfolyama 0,41 százalékkal, 2 forinttal csökkent, 3,2 milliárd forint forgalomat ért el egy hét alatt, a távközlési cég papírja pénteken 481 forinton zárt.
Az OTP forgalma 22,5 milliárd forintot ért el a héten, a banki papír árfolyama egy hét alatt 0,88 százalékkal, 72 forinttal csökkent, pénteken 8118 forinton fejezte be a kereskedést.
A Mol részvényeivel a héten 8,5 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyama 0,59 százalékot, 110 forintot esett a héten, és 18 410 forinton zárt.
Hétfőn általános korrekció mellett zajlott a kereskedés, eladói nyomás uralkodott a részvénypiacon. A nemzetközi folyamatokhoz képest enyhén alulteljesített a BUX, ami elemzők szerint azzal magyarázható, hogy az olaj árfolyama több mint 1 százalékot esett, ami pedig több magyar vezető részvényre, például a Mol árfolyamára is hatással van.
Kedden stagnált a BUX a nyugat-európai tendenciákkal összhangban, a budapesti kereskedést oldalozás jellemezte, az OTP gyengülését a Mol erősödése ellensúlyozta.
Szerdán az OTP szembemenve az irányadó magyar és a nyugat-európai tőzsdei trendekkel erősödni tudott, míg a Mol és a Richter követte a nemzetközi trendeket. Az OTP jó teljesítményében szakértők szerint annak lehetett szerepe, hogy a Citigroup semleges ajánlás mellett 8300 forintról 8800 forintra javította a magyar bankpapír célárfolyamát, és utóbbi bevonzotta a vevőket.
Csütörtökön mínuszban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, majd a társasági adó csökkentéséről szóló bejelentés mintegy 1,5 százalékos emelkedést okozott rövid idő alatt, de a nap végére visszacsúszott a részvényindex, kis mínuszban zárt a BUX.
Pénteken csendes kereskedés jellemezte a piacot, a BUX-index ki tudta vonni magát az európai piacokon tapasztalt negatív hangulatból. Az elemzők szerint a csütörtöki kormányzati adócsökkentési bejelentésre pénteken reagáltak érdemben az ügyben érintett cégek papírjai, például az OTP és a Mol, amelyeknek egyaránt nőtt az árfolyama.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,39 százalékkal, 7,27 ponttal magasabban zárt pénteken, mint egy héttel korábban, és 1881,83 ponton fejezte be a kereskedést.(MTI)

Scroll To Top