Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a szeptemberi inflációs adat és az augusztusi ipari termelés, valamint az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelés augusztusi alakulásának első becslését. Júliusban az ipari termelés volumene 12,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 8,7 százalékkal emelkedett a termelés. 2017 márciusa óta nem volt ekkor növekedés az ipari termelésben. Az első félévi 5,4 százalékos növekedés után az első hét hónapban 6,3 százalékkal nőtt a kibocsátás a tavalyi 3,5 százalékot követően.
Kedden közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének szeptemberi végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 158,0 milliárd forint volt, így a deficit az első nyolc hónapban 510,8 milliárd forintot tett ki., ami az éves terv 51,2 százaléka.
Szintén kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) publikálja a fogyasztói árak szeptemberi statisztikáját. Augusztusban átlagosan 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek. Az éves áremelkedés üteme harmadik hónapja csökken, júliusban 3,3 százalékos volt.
Pénteken a kereskedelmi szálláshelyek augusztusi forgalmának adatai jelennek meg.
Júliusban a külföldi vendégek száma 2,4, a vendégéjszakáké 5,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A szálláshelyekre érkezett 687 ezer vendég 1,884 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt 1,5 százalékkal volt kevesebb. A vendégszám 846 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 2,536 millió volt. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma együttesen 3,2 százalékkal maradt el a tavaly júliusitól. A szállodák szobakihasználtsága 1,0 százalékponttal, 71,7 százalékosra csökkent volt. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 4,7 százalékkal, 62,206 milliárd forintra, ezen belül a szállásdíjbevétel 4,5 százalékkal, 39,658 milliárd forintra emelkedett.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
