A 2020-as évnek nemsokára vége, amit – nem meglepő módon – a legtöbb ember örömmel fogad.
Nagyon sok minden történt az elmúlt 12 hónapban, hiszen az USA-nak új elnöke lett, kitört egy világjárvány, amelynek már a második hullámában vagyunk és több áldozatot szed, mint tavasszal – ennek fejében pedig még egy jelentős gazdasági visszaeséssel is számolnunk kell.
Sokan vesztették el a munkájukat, akik pedig nem, azok közül sokan otthonról dolgoznak.
Akik utóbbi kategóriába tartoznak, azok pontosan tudják, hogy a jelenlegi helyzet és a távmunka valamennyi szokásunkra és rutinunkra hatással van, legyen szó például arról, hogy milyen ruhát hordunk, mennyi szépségipari terméket használunk vagy milyen kávéfajtát fogyasztunk az irodában megszokotthoz képest.
Hogy pontosan melyek ezek a szokások, és miként tehető könnyebbé az otthonról történő munkavégzés?
Pontosan erre kapjuk meg a választ!
Bár nehéz év áll mögöttünk, de ahogy látható, azért vannak pozitívumai is a pandémiának, hiszen jelentősen felgyorsította a digitalizációt, aminek hatására tömeges kiköltözési hullám indult el a nagyvárosokból.
Vannak például olyan nagy cégek (pl.: Twitter), akik már bejelentették, hogy a pandémia megszűnése után is home office-ban fognak tovább dolgozni, így a dolgozóik elköltözhetnek a Szilícium-völgyből, a világ egyik legdrágább helyéről.
Ahogy arra számítani lehetett, ezekkel a változásokkal a távmunkában dolgozó emberek demográfiája is jelentősen módosult, hiszen míg korábban főleg a GYES/GYED-en lévő anyukák, a szabadúszók illetve a kisállat gazdák dolgoztak a saját otthonukból, addig ma már például a pénzügyi szektorban tevékenykedők azok, akik a legnagyobb számban képviselik a távmunkában dolgozó embereket.
Érdekes lesz látni, hogy mikor visszaáll az élet a normál kerékvágásba, és a kényszerből otthonról dolgozó emberek visszatérnek az irodába, akkor hogyan fognak festeni a legfrissebb home office adatok és statisztikák.