Visszatértek a vevők a használt autók piacára, júniusban már 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint egy évvel ezelőtt, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban – közölte az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a Használtautó.hu.
Az idei első fél évben összesen 367 413 használt személyautó átírását regisztrálta a Belügyminisztérium, így az elmaradás csak 5,7 százalékos az előző év azonos időszakához képest – jelezte a portál a Datahouse Kft. által feldolgozott adatok alapján. Kiemelték, hogy az adat kifejezetten kedvező, mert az új autók piacán 23,7 százalékos, a használtautó-behozatalnál pedig 17,8 százalékos volt a visszaesés.
Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője a közleményben hangsúlyozta: az olcsóbb autók iránt csökkent legkevésbé a kereslet. A vevők zöme továbbra is legfeljebb 3 millió forintig keres autót, a vírushelyzetben azonban az érezhetően felértékelődött személyes mobilitás miatt nőtt a legolcsóbb, a legfeljebb 500 ezer forintos tartományban autót keresők száma.
Az adatok szerint 2020 első felében legnagyobb számban Opel Astrák cseréltek tulajdonost, a második legnépszerűbb a Suzuki Swift volt, majd a Ford Focus és a Volkswagen Golf következett.(MTI)