Hasogdzsi-ügy – Elfogatóparancsot adott ki egy török bíróság a rijádi per 18 gyanúsítottja ellen

Az isztambuli főügyészség kérésére elfogatóparancsot adott ki egy török bíróság az isztambuli szaúdi főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében indult rijádi büntetőper 18 gyanúsítottja ellen – írta pénteken a Sabah című török kormányközeli napilap internetes oldalán.

Az isztambuli főügyészség „előre kitervelt és különös kegyetlenséggel elkövetett szándékos emberölés” bűntettével indokolta a lépést. A döntés értelmében a hatóságok a gyanúsítottakat ott veszik őrizetbe, ahol felbukkannak.
A Hasogdzsi-gyilkosság miatt indult rijádi büntetőpernek összesen 21 érintettje van. Eddig 11 ember ellen emeltek vádat, közülük ötre az illetékes szaúdi ügyészség halálbüntetést kért. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter korábban nehezményezte, hogy az eredetileg előállított 18 gyanúsítottból a szaúdi hatóságok hetet szabadon engedtek, és csak 11-et helyeztek előzetes letartóztatásba.

Miután Recep Tayyip Erdogan török elnök többször a gyanúsítottak törökországi felelősségre vonását sürgette, és az isztambuli főügyészség október végén az ügy 18 gyanúsítottjának kiadatását kérelmezte Szaúd-Arábiától, Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter, majd Szaúd bin Abdallah al-Muadzsib szaúdi főügyész leszögezte, hogy a bűnrészes embereket Rijádban fogják bíróság elé állítani.
A gyilkosság napján, október 2-án 15 szaúdi férfi érkezett két magánrepülőgéppel Isztambulba, megölték Hasogdzsit a szaúdi főkonzulátuson, minden bizonnyal feldarabolták a testét, és még aznap visszarepültek a sivatagi királyság fővárosába. A Sabah pénteki beszámolójában „kivégzőosztagnak” nevezi a 15 fős különítményt.
Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten, hanem dulakodás következményeként végeztek.(MTI)

Scroll To Top