Gyorsjelentés: Masterplast: növekvő árbevétel és adózott eredmény

A Masterplast Nyrt. adózott eredménye mintegy 51 százalékkal, 1,6 millió euróra emelkedett az idei harmadik negyedévben, értékesítési árbevétele is nőtt kissé az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honapján szerdán közölt, a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti beszámolóból.

Az építőanyag gyártó és forgalmazó cég a kedvező árbevételi- és eredményszámokat költségracionalizálási intézkedésekkel és a tavaly átalakított kereskedelmi politikájával érte el – közölte a Masterplast az MTI-vel.
A Masterplast árbevétele egy százalékkal, 26 millió euróra nőtt július-szeptemberben.
A cég 2014 első kilenc hónapjában kedvezőtlen iparági környezetben működött, a magyar építőiparban azonban a harmadik negyedévben, elsősorban a felújítási munkák területén jelentkező élénkülés hozzájárult a javuló eredményhez. Ez a kedvező folyamat jótékonyan hatott a vállalat legnagyobb súlyú piacára, így a magyarországi árbevétel 20 százalékkal bővült a harmadik negyedévben – olvasható a közleményben.
Miközben az ukrán piacon a krízishelyzet mérséklődésével némileg javult a környezet, a balkáni régióban természeti csapások, árvizek nehezítették a működést. Az exportpiacokon 6 százalékkal magasabb forgalmat ért el a Masterplast: jól teljesített a szerb piac, miközben több, nagy értékű egyedi gyártási és csomagolóanyag értékesítésnek köszönhetően a szlovák árbevétel is jelentősen bővült. Csaknem 30 százalékkal csökkent ugyanakkor a forgalom a román piacon, míg a horvát piacon 12, a lengyel piacon pedig 21 százalékkal mérséklődött.
Összességében a Masterplast csoport a tavalyi, egyszeri tétellel csökkentett 702 ezer euróról 1,9 millió euróra növelte adózott eredményét az idei év első kilenc hónapjában a 4 százalékkal csökkenő árbevétel ellenére. Mindezek eredményeképpen a társaság kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) a harmadik negyedévében 2,6 millió euró volt a tavalyi 2,2 millió euróval szemben.
A Masterplast részvényeit a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzik, a papír a keddi kereskedést 429 forinton zárta, míg az utóbbi egy évben 387 forint volt a legalacsonyabb, 519 forint pedig a  legmagasabb árfolyama.(MTI)

 

Scroll To Top