Az Eurócsoport várja az athéni kormány új javaslatait a görög adósságválság megoldása érdekében – közölte az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testületének keddi brüsszeli ülése előtt annak vezetője, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter.
„Még nem láttam a görög kormány javaslatát. Az ülés előtt találkozom a görög pénzügyminiszterrel, aztán meglátjuk” – mondta az Eurócsoport elnöke. Dijsselbloem szerint a görög kormányon a sor, hogy megmutassa, miként tud megállapodni a hitelezőkkel.
Az Eurócsoport elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelezők és Athén eddig eredménytelen egyeztetésének ügyében a görög kormányra nehezedik a nagyobb nyomás, hiszen az országban súlyos a helyzet, a bankok zárva tartanak.
„Úgy sejtem, a görög kormány érdekelt abban, hogy rövid időn belül komoly és hiteles megoldással álljon elő” – fogalmazott Dijsselbloem.
A holland pénzügyi tárca irányítója úgy vélekedett: az elmúlt hónapokban megmutatkozott, hogy az általa vezetett testület egységes hozzáállást tanúsított a görög adósságprogléma ügyében, és minden tőle telhetőt megtett az eurózóna erősítése, de legalább egybentartása érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor: az euróövezet egységének megőrzése mellett az is fontos, hogy elkerüljék az olyan végkifejletet, amely ront az eurózóna szavahihetőségén.
Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke az Eurócsoport tanácskozására érkezve azt hangsúlyozta: csak akkor tudnak majd előrelépni, ha sikerül helyreállítani a bizalmat az euróövezet jelenleg 19 országa között.
A lett politikus megerősítette: olyan megállapodást akarnak elérni, amelynek révén elkerülhető a „grexit”, Görögország távozása az euróövezetből. Ha azonban a a bizalmat nem sikerül helyreállítani, és nem állítanak össze hiteles görög reformcsomagot, akkor a grexit sem zárható ki – tette hozzá.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
