Folytatják a munkabeszüntetés előkészítését a MÁV-csoportnál a sztrájkbizottságok

A MÁV-csoportnál a korábban létrehozott sztrájkbizottságok – abban a reményben, hogy tárgyalóasztal mellett sikerül a kérdést megnyugtatóan rendezni – folytatják a munkabeszüntetés előkészítését – közölte a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ).

A VASZ szerdai közleményében ismerteti: a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetségének (VASZ) vezetése június 12-én tárgyalt a 2013. évi bérfejlesztésről a MÁV-csoport menedzsmentjével.
A bérfejlesztés technikáját, módszerét illetően az álláspontok viszonylag közel állnak egymáshoz. A MÁV-csoport képviselője nem emelt kifogást a VASZ vezetése által javasolt felosztási elvek ellen, amelyek a bértárgyalások folyamán a mielőbbi bérmegállapodás érdekében részletkérdésekben még módosulhatnak.
A VASZ szerint a legsúlyosabb probléma az, hogy a megcélzott – és a bérajánlásban foglalt – 3,1 százalékos keresetnövekedés végrehajtásához szükséges forrás negyede áll csak a MÁV-csoport rendelkezésére. A 3,1 százalékos bérfejlesztés teljesítéséhez hiányzó források biztosításához a kormány és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntésére van szükség. Utóbbi hozzájárulására lenne szükség ahhoz, hogy a MÁV-csoport az üzleti tervben szereplő bérköltséget 3,5 milliárd forinttal túlléphesse.
A VASZ vezetése a június 12-i tárgyalás alkalmával tájékoztatta a MÁV-csoport vezetőit arról, a vasutasok arra számítanak, hogy a VASZ szervezésében kiharcolt 3,1 százalékos országos bérajánlás ott is megvalósul.
Az érdekvédelmi szövetség közölte: a korábban létrehozott sztrájkbizottságok folytatják a munkabeszüntetés előkészítését.  – Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a vasutasok a konfliktus elkerülésében érdekeltek.
A VASZ közleményében emlékeztet arra: az érdekvédelmi szövetség április 11-re demonstrációt szervezett a bérajánlás elől elzárkózó Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) székháza elé. A tiltakozás hatására a VOSZ végül felülbírálta álláspontját, így május 21-én létrejött a bérajánlás. Erre azért volt szükség, hogy a MÁV-csoportnál is megkezdődhessenek az idei bérfejlesztést célzó tárgyalások. (MTI)

Scroll To Top