Az Erste Csoport, Kelet-Közép-Európa vezető hitelintézete 2021-ben is folyamatosan erőteljes üzleti teljesítményt mutatott, éves összehasonlításban 24 százalékkal 1,69 milliárd euróra nőtt az első féléves működési eredménye (2020. első félév: 1,36 milliárd euró). Ebben elsődleges szerepet játszott a stabil nettó kamatbevétel, a nettó díj- és jutalékbevételek jelentős emelkedése, valamint a nettó kereskedési eredmény és a pénzügyi eszközökön elért eredmény gyors növekedése. Mivel a régió kockázati környezete kedvező maradt 2021 első félévében, a bankcsoport 83 millió euró kockázati költséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 675 millió euróval, amikor az Erste koronavírus-válság kitörésével kapcsolatos kockázatokra előre képzett céltartalékot. A csoport nettó nyeresége 918 millió euróra nőtt (2020 első félév: 294 millió euró). Összevetve a koronavírus előtti évvel: a nettó nyereség 732 millió euró volt 2019 első félévében.
- Az Erste Csoport működési eredménye 1,69 milliárd euró volt, a javuló díjbevételi teljesítménynek, a kereskedési tevékenységen és a pénzügyi eszközöknél elért eredményben bekövetkező fordulatnak, valamint a stabil nettó kamatbevételnek köszönhetően
- A kockázati költségek közel 90 százalékkal zuhantak év/év alapon az első félévben, a kedvező kockázati környezetet tükrözve
- A féléves nettó nyereség 918 millió euróra nőtt
- Stabil hitelnövekedés, folytatódó jelentős betétbeáramlás
- Osztalék: Részvényenként egy euró felzárkóztató osztalék kifizetése 2020-ra, a 2021-es pénzügyi évre 1,60 euró a célkitűzés
Stefan Dörfler, az Erste Csoport pénzügyi igazgatója: „Kereskedelmi bankként szorosan kapcsolódunk a reálgazdasághoz, így a folytatódó makrogazdasági fellendülés közvetlenül tükröződik a mérlegünkben. A kiegyensúlyozott keresleti helyzet, a stabil költségek, és a koronavírus évéhez, 2020-hoz képest jelentősen kisebb kockázati céltartalékok egyaránt hozzájárultak féléves eredményeink egyértelmű javulásához. Jól kezdődik az év, de még mindig korai lenne ünnepelni. Óvatosan optimisták vagyunk a 2021. év egészével kapcsolatban, bár tisztában vagyunk azzal, hogy sok múlik a pandémia további lefolyásán és annak a gazdaságra gyakorolt középtávú hatásán.
A működési bevétel 9,2 százalékkal nőtt
A nettó kamatbevétel éves szinten 2,2 százalékkal 2,45 milliárd euróra nőtt elsősorban egyszeri hatások következményeként, összefüggésben az Európai Központi Bank hosszú távú refinanszírozási programjának (TLTRO III) ausztriai és szlovákiai bevezetésével. A nettó díj- és jutalékbevétel közel 15 százalékkal 1,1 milliárd euróra emelkedett, ami az összes díj- és jutalékbevétel-kategória, valamint minden elsődleges piac növekedését tükrözi. Jelentős a díjbevétel-növekedés a pénzforgalmi szolgáltatásoknál, a vagyonkezelésnél és az értékpapír-üzletágban. Az átértékelési hatások is segítettek abban, hogy a nettó kereskedési eredményhez és a piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/veszteségéhez kapcsolható összbevétel elérje a 127 millió eurót, szemben az előző év hasonló időszakában kimutatott 9 millió euróval. Mindezek eredményeképp a működési bevétel éves szinten 9,2 százalékkal, 3,79 milliárd euróra nőtt 2021 első felében.
Kordában tartott kiadások
A szigorú költséggazdálkodásnak köszönhetően az általános igazgatási költségek éves szinten 0,6 százalékkal csökkentek 2,10 milliárd euróra, amit a személyügyi kiadások 1,3 százalékos mérséklődése (1,25 milliárd euróra) is elősegített. A létszám (teljes munkaidős egyenérték szerint) az évkezdettől számítva 1,2 százalékkal, 45 124 főre csökkent 2021. június végére. Az egyéb igazgatási költségek némileg (0,4 százalékkal ) alacsonyabbak voltak, 581 millió euróra csökkentek, annak ellenére, hogy a betétbiztosítási alapokba fizetendő hozzájárulások 18 százalékkal 109 millió euróra emelkedtek. A 2021. egészére várható hozzájárulások zöme már szerepel a kimutatásban. Az amortizáció és értékcsökkenés 2,6 százalékkal, 237 millió euróra nőtt.
Nyereségnövekedés: Jelentős működési EREDMÉNY, csökkenő kockázati költségek
A működési eredmény éves szinten több mint 24 százalékkal, 1,69 milliárd euróra emelkedett, a költség/ bevétel ráta pedig 55,5 százalékra javult (a 2020. első félév 60,9 %). A nettó céltartalék-képzés miatt a pénzügyi eszközökre elszámolt nettó értékvesztés (a kockázati költség) -83 millió eurót, vagyis az átlagos bruttó ügyfélhitelek állományának arányában 10 bázispontot tett ki (szemben az egy évvel korábbi -675 millió euróval és 82 bázisponttal). A hitelekre, valamint kötelezettségekre és garanciákra – Ausztria kivételével – minden elsődleges piacon nettó céltartalék képzés volt jellemző, ám ezek többnyire alacsony szinten maradtak. A bruttó ügyfélhitelekhez viszonyított NPL-ráta 2,5 százalékra javult (a 2020. év vége: 2,7 %). Az NPL-fedezeti arány 91,4 százalékra nőtt (88,6 százalékról).
Az egyéb működési eredmény -172 millió eurót tett ki 2021. első félévében, szemben az egy évvel korábbi -170 millió euróval. Ebben a sorban szerepel a szanálási alapokba fizetendő éves hozzájárulás 2021 egészére elszámolt 108 millió euróra – leginkább Ausztriában és Romániában – emelkedő összege (2020 első félév: 94 millió euró). A bankadók éves szinten 37 százalékkal 52 millió euróra csökkentek, leginkább a szlovák bankadó eltörlése miatt. Jelenleg két elsődleges piacon van érvényben bankadófizetési kötelezettség: Magyarországon a teljes pénzügyi év bankadója 14,9 millió euró (az egy évvel korábbi 14,3 millió euró), az első hat hónap tranzakciós illetéke pedig 23,3 millió euró (2020. első félév: 22.3 millió euró). Ausztriában a bankadó 13,9 millió euró (előző évi: 12,6 millió euró).
A bevételeket terhelő adók éves szinten 105 százalékkal nőttek, 287 millió euróra. A kisebbségi részesedések utáni jövedelem 202 százalékkal 230 millió euróra ugrott, a takarékpénztárak hozzájárulásában bekövetkezett jelentős emelkedés következtében. A jelentős működési eredménynek és az alacsony kockázati költségek nyomán az anyavállalatra jutó nettó eredmény 918 millió euróra nőtt (294 millió euróról).
az Erste Group visszatér a progresszív osztalékpolitikához
Az éves közgyűlés 2021. májusi határozata nyomán 0,50 euró részvényenkénti osztalékot fizettek ki 2021. május 27-én a 2020-as pénzügyi évre. Ezenkívül az Erste Csoport további egy eurót tervez kifizetni részvényenként 2021 negyedik negyedévében, összhangban az Európai Központi Bank ajánlásaival és egy rendkívüli közgyűlés jóváhagyásával. A 2021-es pénzügyi évre az Erste Csoport jelenleg 1,60 euró részvényenkénti osztalék kifizetését tervezi. A folyó pénzügyi évben a részvényenkénti 0,80 euró osztalékot már figyelembe vették a szavatolótőkében.
Tovább nőtt a hitel- és betÉtÁllomány
A bankcsoport mérlegfőösszege az év eleje óta 9,4 százalékkal 303,4 milliárd euróra nőtt. Eszközoldalon a készpénz- és pénzeszközök főként Ausztriában emelkedtek 48,4 milliárd euróra (2020. december 35,8 milliárd euró), míg a hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek állománya 24,5 milliárd euróra emelkedett (21,5 milliárd euróról). Az ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések állománya 3,7 százalékkal 172,1 milliárd euróra nőtt a beszámolási időszakban.
Forrásoldalon a hitelintézetek által elhelyezett betétek közel 40 százalékkal 34,6 milliárd euróra nőttek az EKB megnövekedett refinanszírozásának (TLTRO III) hatására. Az ügyfélbetétek állománya tovább nőtt – legerősebben Csehországban és Ausztriában -, összesen 7,9 százalékkal 206,3 milliárd euróra. A hitel/betét ráta 83,4 százalékon állt a 2020. év végi 86.9 százalék után. A bank elsődleges Tier1 tőkerátája (CET1, végleges) 14,2 százalékra nőtt június végére.
PÉNZÜGYI ADATOK | ||||||||||
Eredménykimutatás | ||||||||||
Millió euró | 2020 1-6 | 2021 1-6 | % változás | |||||||
Nettó kamatbevétel | 2 396,9 | 2 448,7 | 2,2 | |||||||
Nettó díj- és jutalékbevétel | 956,7 | 1 099,0 | 14,9 | |||||||
Kereskedési tevékenység nettó eredménye és piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/vesztesége | 9,3 | 126,7 | >100.0% | |||||||
Működési bevételek | 3 471,9 | 3 790,7 | 9,2 | |||||||
Működési kiadások | -2 114,7 | -2 103,0 | -0,6 | |||||||
Működési eredmény | 1 357,2 | 1 687,7 | 24,4 | |||||||
Pénzügyi eszközök értékvesztése | -675,4 | -82,9 | -87,7 | |||||||
Céltartalékolás utáni működési eredmény | 681,8 | 1 604,8 | >100.0% | |||||||
Anyavállalatra jutó nettó eredmény | 293,8 | 918,0 | >100.0% | |||||||
Legfontosabb arányszámok az eredménykimutatásban | 2020 1-6 | 2021 1-6 | változás | |||||||
Egy részvényre jutó eredmény (euró) | 0,57 | 1,98 | >100.0% | |||||||
Tőkearányos nyereség (ROE) | 3.4% | 11.3% | 7.9 PP | |||||||
Nettó kamatkülönbözet (átlagos kamatozó eszközökre vetítve) | 2.10% | 2.07% | -0.03 PP | |||||||
Költség/bevétel arány | 60.9% | 55.5% | – 5.4 PP | |||||||
Céltartalékolási ráta (átlagos bruttó ügyfélhitel-állományra vetítve) | 0.82% | 0.10% | – 0.72 PP | |||||||
Mérlegadatok | ||||||||||
Millió euró | 20 Dec. | 21 Jún. | % változás. | |||||||
Ügyfeleknek nyújtott hitelek és előlegek | 166 050 | 172 114 | 3,7 | |||||||
Kockázattal súlyozott eszközérték (RWA) | 120 200 | 126 900 | 5,6 | |||||||
Ügyfélbetétek | 191 070 | 206 256 | 7,9 | |||||||
Mérlegfőösszeg | 277 394 | 303 435 | 9,4 | |||||||
Legfontosabb arányszámok a mérlegben | 20 Dec. | 21 Jún. | változás | |||||||
Hitel/betét ráta | 86.9% | 83.4% | – 3.5 PP | |||||||
NPL-ráta | 2.7% | 2.5% | – 0.2 PP | |||||||
NPL-fedezeti ráta (biztosítékok nélkül) | 88.6% | 91.4% | 2.8 PP | |||||||
CET1 alaptőkeráta (végleges) | 14.2% | 14.2% | – | |||||||
A 2021 január-júniusi adatokat a 2020. január-júniusi eredményekkel vetjük össze, a mérleg tételeinél pedig a 2021. június 30-i adatokat a 2020. december 31-i pozíciókkal.