Fenntarthatósági startupok jelentkezését is várja az ország legnagyobb inkubátora

Mától ismét lehet jelentkezni Magyarország legnagyobb nagyvállalati inkubátorába. A Start it @K&H iparági megkötések nélkül várja a fejlődni vágyó, innovatív startupokat, az idei évben kiemelten a fenntartható ötleteket támogatva. A szeptember 5-ig megpályázható fejlesztőprogramban az iparági mentorok mellett a sokat tapasztalt alumni csapatok is segítik a programban résztvevőket, hogy sikerre vigyék a vállalkozásukat.

17 iparág több mint 70 csapata nyert eddig felvételt a K&H Csoport által működtetett Start it @K&H inkubátorba. A 2017-ben indult fejlesztőprogram két helyszínen, Budapesten és Győrben várja ismét a korai fázisban lévő, de nagy fejlődési potenciállal rendelkező startupokat, hogy legalább fél éven keresztül segítse őket termékfejlesztési, befektetéskeresési céljaik elérésében. A Start it @K&H programjának lényege a segítségnyújtás és a tudásátadás, ezért a szakmai mentorok mellett a már tapasztalt alumni csapatok bevonásával folytatódik a program. „A K&H számára kulcsfontosságúak a fenntarthatósági törekvések, ezért az idei évben az ilyen tevékenységű startupok kiemelt felkarolásával járulunk hozzá a környezetbarát szemléletmód terjesztéséhez, népszerűsítéséhez” – árulta el Németh Balázs, a K&H innovációkért felelős vezetője.

 

A fenntarthatóság a nyerő

Az idei inkubációs időszakban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság. A mentorok Budapesten nyolc, Győrben hat startup kiválasztását tervezik és három fontos szempont alapján értékelik majd a csapatokat. A csapattagok elhivatottsága mellett figyelembe veszik, hogy az ötlet mennyire innovatív és piacképes. A harmadik fontos tényező pedig az üzleti terv kidolgozottsága, a vállalkozás reális pénzügyi célkitűzései. Ebben sikertényezőként nemcsak a pénzbeli megtérülést, hanem a társadalmi és környezeti hatásokat is értékeli majd a szakmai zsűri. A Start it @K&H inkubátorban nevelkedett csapatoknak köszönhetően ugyanis számos fenntartható, környezetbarát fejlesztés vált már elérhetővé. Ilyen például a Munch ételmentéssel foglalkozó innovációja, a Bedrock.farm vegyszermentes, a hazai éttermeket friss, helyben termesztett zöldségekkel kiszolgáló megoldása, vagy a Sharention, amely a sharing economy nyújtotta előnyöket kihasználva nagy értékű elektronikai eszközök kölcsönzését teszi lehetővé nagyobb vállalatok munkatársai között.

 

A Start it @K&H inkubátorprogramba szeptember 5-én éjfélig itt lehet jelentkezni.

 

A K&H Csoport

 

Az ország egyik vezető és országosan 3600 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 203 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Scroll To Top