Elmarad az Appeninn közgyűlése

Nem tartja meg április 17-re összehívott rendes közgyűlését az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. a koronavírus-járvány miatt – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A BÉT prémium kategóriájában jegyzett ingatlanpiaci társaság jelezte: március 27-én tette közzé közgyűlési előterjesztéseit, a közgyűlés elé terjesztett napirendi pontokban a vonatkozó kormányrendelet szerint a társaság igazgatótanácsa jogosult döntést hozni.
A kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napos jogvesztő határidőn belül a szavazatok legalább 1 százalékával rendelkező részvényesek kérhetik a közgyűlés összehívását, az ügyvezetés által a veszélyhelyzet ideje alatt meghozott közgyűlési határozatok utólagos jóváhagyása miatt.

A részvényeseket a közgyűlés összehívásának kezdeményezési joga május 31-ig, vagy ha az üzleti év a naptári évtől eltér, az ügyvezetésnek a beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról döntő határozatának nyilvánosságra hozatalától számított 30 napon belül illeti meg – közölték.
Az Appeninn Nyrt. részvényei kedden 279,5 forinton zártak, az elmúlt egy évben 196 és 547 forint között forgott a papír.(MTI)

Scroll To Top