Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek és a radikális baloldal állásfoglalási javaslatát a magyarországi helyzetről, ám a végső szövegből kikerült az a szakasz, hogy az EP kezdeményezze a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak szóló, indoklással ellátott javaslat elkészítését az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítására Magyarországgal szemben.
Az Európai Bizottság fellépésének hiányában hasonló jelenségek más tagállamokban is megjelenhetnek – teszi hozzá a parlament állásfoglalása.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja közleményben reagált az Európai Parlament állásfoglalására. Úgy vélik: a határozat bosszú és nyílt támadás a kötelező menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen.
A képviselőcsoport szerint összehangolt kampány folyik Magyarország ellen: az Európai Bizottság befogadta azt az európai polgári kezdeményezést, amely megindítaná a hetes cikk szerinti eljárást, és több ügyben kötelezettségszegési eljárást indított. A politikusok szerint e mögött valójában Magyarország bevándorláspolitikájának elutasítása áll. A képviselőcsoport közleményében hangsúlyozza, hogy Magyarország ennek ellenére ellenzi a kötelező kvótát, mert „a hatályos uniós szerződések alapján jogtalan; nem csökkenti, hanem fokozza a bevándorlást; és veszélyes, hiszen növeli a terrorveszélyt, a bűnözést, illetve veszélyezteti a kulturális identitásunkat”.
Ujhelyi István MSZP-s politikus közleményben tudatta: tartózkodott, nem támogatta az állásfoglalást.
„Semmilyen olyan javaslatot nem tudok támogatni, amely Orbán Viktor bűnei miatt egész Magyarországot bünteti” – fogalmazott közleményében a politikus. Véleménye szerint mélyreható megoldás többek között az lehet, ha az Európai Bizottság érdemi mechanizmussal veszi elejét annak, hogy „uniós forrásokból építsék tovább az orbáni állampárt rendszerét”. Ujhelyi kijelentette, hogy nem fog megszavazni olyan javaslatot, amely a hetes cikk alkalmazását szorgalmazza, vagy amely megnyithatja az utat az embereket is érdemben sújtó szankciók előtt.
A szintén szocialista Szanyi Tibor úgy fogalmazott: a szigorú vizsgálatot kezdeményező indítvány megkapta a szükséges többséget, így az „európai káposzta” nincs már többé a „magyar kecskére” bízva.
Niedermüller Péter, a Demokratikis Koalíció (DK) alelnöke arra az álláspontra helyezkedett, hogy az európai többség egyre inkább felismeri, hogy az Orbán-kormány nem csak Magyarországra, hanem egész Európára veszélyt jelent. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy az állásfoglalás nem Magyarország, hanem az Orbán-kormány ellen irányul. A képviselő hangsúlyozza, hogy támogatja a mélyreható nyomonkövetési eljárását és szorgalmazza az összes vizsgálatot Magyarországon az uniós források átlátható és megfelelő felhasználását illetően.
(MTI)