Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitelt igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 1-től elérhető Diákhitel Plusz bevezetésének köszönhetően – közölte a Diákhitel Központ Zrt. pénteken az MTI-vel.
Idén akár negyvenezer új hiteligénylés is érkezhet a Diákhitel Központhoz – fejtette ki a közlemény szerint Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Emlékeztetett, hogy az idei őszi félévben is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1. A képzési költségre felvehető Diákhitel2 és az idén május 1-től december 31-ig elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz pedig továbbra is kamatmentes.
A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján fontos változás lép életbe augusztus 15-től. A havi maximum 70 ezer forintos igényelhető összeg 150 ezer forintra emelkedik, így a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, akár informatikai eszközökre, akár a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.
Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek diákhiteleket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több mint 16 ezren éltek a lehetőséggel – jelezte Magyar Péter vezérigazgató.