Ciprusnak nem áll szándékában kilépni az euróövezetből – írja a BBC News hírportál a köztársasági elnök kijelentésére hivatkozva.
„Semmilyen módon nem fogunk az ország sorsával kísérletezgetni” – jelentette ki Nikosz Anasztasziadisz köztársasági elnök, mondván, hogy a helyzet már „rendeződött” a 10 milliárd eurós EU-IMF mentőcsomagnak köszönhetően.
Az euróövezeti országokat viszont azzal vádolta meg az államfő, hogy „példátlan követeléseikkel” kísérleti tereppé tették Ciprust. „Elhárítottuk a tragédiát” – hangsúlyozta. „A helyzet – minden tragédiájával együtt – már rendeződött.”
Cipruson csütörtökön nyitottak ki mindössze hat órára a bankok közel két heti zárva tartást követően, de semmi rendkívüli esemény nem történt. Az emberek nyugodtan vártak sorukra, hogy felvehessék az egy napra engedélyezett 300 eurójukat. Pénteken a bankok már rendes nyitva tartás szerint üzemelnek és sorok is csak elvétve alakultak ki.
A pénzfelvételi és átutalási korlátozások még legalább egy hónapig érvényben maradnak Cipruson. (MTI)