A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.
Olvass tovább »Vagyonosodási eljárást is kezdeményez Szijjártó Péter ellen az Együtt-PM
Az Együtt-PM a korábban bejelentett vagyonnyilatkozati eljárás mellett vagyonosodási vizsgálatot is kezdeményez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ellen – közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Nyilvános strasbourgi meghallgatást szervez a magyar média helyzetéről a DK
A magyarországi médiahelyzetről és sajtószabadságról szóló nyilvános meghallgatást szervez Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) két EP-képviselője. Az októberi eseményt Strasbourgban, az Európai Parlamentben tartják majd – erről pénteken telefonon Niedermüller Péter számolt be az MTI-nek, aki ...
Olvass tovább »A nagykövetség tájékoztatta Obamát a magyar civil társadalom helyzetéről
A budapesti amerikai nagykövetség látta el információval a washingtoni kormányzatot a civil társadalom magyarországi helyzetéről – mondta André Goodfriend, az amerikai külképviselet ideiglenes ügyvivője csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Olvass tovább »Szijjártó sajtófőnöke a miniszter házvásárlásának forrásairól
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és felesége házvásárlásáról szóló szerdai és csütörtöki híradásokban a ház vételárának forrásai között egy 12 millió forintos tétel hibásan szerepelt, a miniszter szüleitől kölcsönbe és ajándékba kapott összegek pedig fordítva szerepeltek – tudatta Fülöp Judit, ...
Olvass tovább »Obama elismerte, hogy Amerika beavatkozik más országok belügyeibe
A Jobbik szerint az Egyesült Államok elnökének szavai a civil társadalom esetleges magyarországi korlátozásáról nyílt elismerését jelentik annak, hogy országa folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – Orbán Viktorral foglalkozott a Deutschlandradio Kultur
A Deutschlandradio Kultur német országos közszolgálati rádió Orbán Viktor kormányfő politikai tevékenységéről közölt összeállítást.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – A Der Standard a kormány és a pénzügyi szektor viszonyáról
A kormány és a bankok viszonyáról közölt kommentárt szerdán a Der Standard című osztrák liberális napilap.
Olvass tovább »Norvég alapok – Ezért lett felfüggesztve az Ökotárs adószáma
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az ellenőrzött szerv adószámának felfüggesztését abban az esetben kezdeményezheti, ha az ellenőrzött az adatszolgáltatási és együttműködési kötelezettségének jogszabálysértő módon nem tesz eleget – közölte a Kehi az MTI megkeresésére kedden.
Olvass tovább »Kinevezte az államfő Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminiszterré
Kinevezte Áder János államfő külgazdasági és külügyminiszterré Szijjártó Pétert, aki szerdán teheti le a parlamentben a miniszteri esküt.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – Svájci írás a Fideszen belüli hatalmi harcról
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a kormány és a Fidesz tevékenységét értékelő kommentárt közölt keddi számának címoldalán. A svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung a Fideszen belüli hatalmi harccal foglalkozik.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – Financial Times
Azok közé a kijelölt biztosok közé sorolja hétfői számában a Financial Times (FT) európai kiadása Navracsics Tibort, akik a lap szerint kemény meghallgatásra készülhetnek az Európai Parlamentben a jövő héten.
Olvass tovább »Támogatták a bizottságok Szijjártó Péter miniszteri kinevezését
Támogatták az Országgyűlés szakbizottságai szombati együttes ülésükön Szijjártó Péter kinevezését külgazdasági és külügyminiszterré.
Olvass tovább »Önkormányzat 2014 – Mintegy 6 ezren szavaznának átjelentkezéssel az önkormányzati választáson
Mintegy 6 ezren jelezték eddig, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a lakóhelyüktől távol, de egy másik magyarországi településen kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket még három hétig lehet benyújtani.
Olvass tovább »Szijjártó Pétert javasolja külügyminiszternek Orbán Viktor
Szijjártó Pétert, a tárca eddigi parlamenti államtitkárát javasolja külgazdasági és külügyminiszternek kinevezni Orbán Viktor miniszterelnök az államfőnek – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Skót népszavazás – Jobbik: a skót nemzet végső soron győzni fog
A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálja, hogy a skót függetlenségért küzdő erőknek nem sikerült kivívniuk Skócia függetlenségét. Ezzel együtt úgy vélik, a skót nemzet végső soron győzni fog, és a skót népszavazás precedens értékű az autonómiáért küzdő magyarság számára.
Olvass tovább »Itt a bejelentés: Lemond megbízatásáról Navracsics Tibor
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter pénteken hivatalosan értesítette Áder János köztársasági elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lemond miniszteri megbízatásáról.
Olvass tovább »Az amerikai EBESZ-képviselet aggódik a magyar civil társadalom elleni hatósági intézkedések miatt
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Állandó Tanácsának elnökéhez intézett nyilatkozatban adott hangot aggodalmának „a magyarországi civil társadalom fokozódó megfélemlítése” miatt az Egyesült Államok bécsi EBESZ-képviselete csütörtökön.
Olvass tovább »Fidesz: az ukrán válság közepette kezdett gyűlöletkampányt a baloldal
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a baloldal az önkormányzati választás közeledtével „újra a külhoni magyarok ellen uszít”, ráadásul most az ukrán válság közepette indított „újabb gyűlöletkampányt” ellenük, amikor védelemre, támogatásra lenne szükségük.
Olvass tovább »Fidesz: a baloldal már megint a külhoni magyarok ellen kampányol
A Fidesz felszólítja a baloldalt, hogy hagyja abba a külhoni magyarok elleni hangulatkeltést.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – A Die Presse
Navracsics Tibornak erős idegekre lesz szüksége az október végi meghallgatásán, mert már most erős ellenállás mutatkozik jelölésével szemben – írta a Die Presse című konzervatív osztrák lap az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi tisztségére jelölt jelenlegi magyar külgazdasági és ...
Olvass tovább »EU-tisztújítás – Október elsején hallgathatják meg az EP-ben Navracsicsot
Október elsején lehet Navracsics Tibor meghallgatása az Európai Parlament (EP) kulturális bizottsága előtt – derül ki az uniós biztosjelöltek EP-meghallgatásának előzetes, EP-illetékesek által egyelőre hangsúlyozottan nem véglegesnek mondott parlamenti menetrend-tervezetéből.
Olvass tovább »Gyurcsány: nem lesz ellenzéki áttörés október 12-én
Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke.
Olvass tovább »Norvég alapok – A magyar demokráciáról szervezett meghallgatást az EP liberális frakciója
A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szervezett meghallgatást kedden az Európai Parlament (EP) liberális frakciója Strasbourgban.
Olvass tovább »Önkormányzat 2014 – Fidesz-KDNP: nem érte veszteség a IX. kerületet
A Fidesz-KDNP IX. kerületi szervezete szerint Ferencvárost nem érte veszteség, az önkormányzat parkolási cége jogszerűen működik, az Együtt-PM helyi polgármesterjelöltje pedig megpróbálja félrevezetni a kerület lakosait.
Olvass tovább »Wetzel: az egyszerűsített honosítást kívánja lejáratni az Index cikke
A nemzetpolitikai államtitkárság megdöbbenését fejezi ki az Index keddi cikkével kapcsolatban, amely „az egyéni tapasztalatok általánosítása és a gyakran alapot nélkülöző nagyságrendek valóságként történő bemutatásával kívánja” az egyszerűsített honosítást lejáratni. Wetzel Tamás nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden az MTI-vel azt közölte: ...
Olvass tovább »Igazat adott a strasbourgi bíróság LMP-s és PM-es képviselők panaszának
Magyarország megsértette Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia LMP-s, valamint Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka PM-es képviselők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát azzal, hogy tavaly az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket – mondta ki kedden közzétett ...
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – A német Der Tagesspiegel
A Der Tagesspiegel című liberális német lap Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterről közölt portrét az online kiadásában, abból az alkalomból, hogy a politikust az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi tisztségére jelölték.
Olvass tovább »Lemondott az MSZP pártigazgatója
Lemondott tisztségéről Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója – erősítette meg Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese az ezzel kapcsolatos sajtóhírt hétfőn az MTI-nek.
Olvass tovább »Szanyi: az európai béke záloga a nacionalizmus visszaszorítása
Az MSZP szerint a tartós európai béke legfontosabb záloga az országok közötti együttműködés, ehhez pedig nem szabad további teret engedni a nacionalista szólamoknak. Szanyi Tibor, a szocialisták EP-képviselője erről az Ukrán rejtélyek címmel tartott sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap Budapesten.
Olvass tovább »Ujhelyi: Orbán brüsszeli pénzből fedezi unióellenes szabadságharcát
Az MSZP EP-képviselője szerint Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli pénzből fedezi unióellenes szabadságharcát.
Olvass tovább »Önkormányzat 2014 – Atrocitás történt egy miskolci lakossági fórumon
Atrocitás történt Miskolc Martin-kertvárosi részében csütörtök este egy lakossági választási fórumon, a rendőrség garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A történtekről mást mond a Fidesz és a Jobbik; a liberális párt által támogatott polgármesterjelölt ugyanúgy elítéli az erőszakot, miként ...
Olvass tovább »Választás 2014 – November 23-ára tűzte ki az időközi választást Újpesten az NVB
November 23-ára tűzte ki az időközi országgyűlési választást a főváros IV. kerületében a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken; a helyi választók a júliusban elhunyt szocialista képviselő, Kiss Péter utódjáról dönthetnek majd.
Olvass tovább »Budapesten tárgyalt a nemzetközi biztonsági ügyekért felelős amerikai államtitkár
A múlt heti NATO-csúcstalálkozó eredményeiről és kétoldalú kérdésekről tárgyalt Budapesten Derek Chollet, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának nemzetközi biztonsági ügyekért felelős államtitkára – közölte az amerikai nagykövetség pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Norvég alapok – Ennél is átfogóbb ellenőrzés kap az Ökotárs, súlyos visszaélések, fegyelmezetlen elszámolás
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kiterjesztette a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálatot az Ökotárs Alapítvány által a Svájci – Magyar Együttműködési Program keretében kapott, illetve egyéb költségvetési forrásból származó támogatásainak ellenőrzésére is – közölte a Kehi az MTI megkeresésére csütörtökön.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról – Süddeutsche Zeitung, Neue Zürcher Zeitung a norvég alapokról
A német liberális Süddeutsche Zeitung a norvég alapok ügyével kapcsolatban közölt elemzést a magyar kormány tevékenységéről csütörtöki számában. A budapesti vitatkozó kedv című írásában Cathrin Kahlweit kiemelte, hogy a magyar kormány „nem diplomatikusan” közelíti meg a vitákat, nézeteltéréseket, és Orbán ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
