Rogán Antal szerint a kiskeresetűek adótörvénye a kormány jövő évre vonatkozó jogszabálycsomagja, hiszen szinte csak adócsökkentés szerepel benne. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője erről az M1 Ma reggel, valamint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel.
Olvass tovább »Az első hónapban 357 millió forint folyt be az EHO-ból
Kimenekítették a megtakarításokat az EHO elől. Az első hónapban 357 millió forint folyt be az EHO-ból, ami augusztus óta terheli a kamatjövedelmeket. Feltételezhetően a számlatulajdonosok olyan konstrukcióban menekítették a megtakarításaikat, amik után nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetniük.
Olvass tovább »Adóperben nem hivatkozhat adótitokra a NAV
Bírósági eljárás esetén még adótitokra hivatkozva sem tarthatja vissza a kapcsolódó vizsgálatokból származó bizonyítékait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így könnyen előfordulhat, hogy az adózó méltányosabb eljárásra számíthat egy adóper, mint egy adóhatósági vizsgálat esetén – derül ki a ...
Olvass tovább »A NAV közzétette a novemberben elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban novemberben alkalmazható üzemanyagárakat.
Olvass tovább »Akár vagyoni típusú közteher is szóba jöhet luxusadóként
Jövedéki adóként lehetetlen lenne bevezetni a luxusadót – vélik a www.ado.hu szakportál által megkérdezett adószakértők, akik szerint az általános forgalmi adó (áfa) kulcsainak „átszabása” sem biztosan kivitelezhető, így inkább vagyoni típusú adók jöhetnek szóba.
Olvass tovább »Mintegy ötmillió forint bírság szerzőijog-sértések miatt
Várhatóan mintegy ötmillió forint bírságot szab ki adathordozókkal kapcsolatos szerzőijog-sértések miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), miután ellenőrző akciója során több mint félszáz alkalommal tapasztalt jogsértést.
Olvass tovább »NAV: nőttek az átlagbérek tavaly Fejér megyében
Fejér megyében a 2012-es adóévben az egy főre eső éves átlagbér 2 millió 81 ezer forint volt, ami 141 ezer forinttal (7,3 százalékkal) több, mint egy évvel korábban – hangzott el szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei ...
Olvass tovább »Januártól Svájcig ér a NAV keze
A parlament honlapján közzétett új magyar-svájci adóegyezmény ratifikálásával lehetővé válik, hogy a hazai adóvizsgálatok során a magyar hatóságok hozzájussanak az adóalany svájci jövedelmeivel kapcsolatos információkhoz – hívja fel a figyelmet a Mazars.
Olvass tovább »Adóváltozások – NGM: opcionális lenne a banki céltartalék átvezetése
A jövő évi adóváltozások között a nemzetgazdasági tárca javaslata opcionálisan teremtené meg annak lehetőségét, hogy a bankok, az arra vonatkozó adó (19 százalék) megfizetése után átvezethessék általános kockázati céltartalékaikat a lehető legjobb minőségű tőkeelemek közé – válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium ...
Olvass tovább »NAV: hamis cipő, harisnya és kabát, több mint 300 millió forint értékben
Összesen több mint 300 millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhaneműt foglaltak le a pénzügyőrök szlovák kaminokban az elmúlt napokban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel szombaton.
Olvass tovább »Az adópolitika célja az adórendszer stabilitása
Az adórendszerben az elmúlt három évre jellemző nagyléptékű, gyors eredményt hozó intézkedések helyét a hosszú távú, stabilitást jelentő finomhangolás veszi át – hangsúlyozta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
Olvass tovább »A NAV közzétette az októberben elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban októberben alkalmazható üzemanyagárakat.
Olvass tovább »Az új adózási formák ellenére tartja magát az eva
Az új adózási formák ellenére még mindig magas az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók száma – derül ki az adóhatóság adataiból.
Olvass tovább »NAV: közel négyszáz milliárd forinttal nőtt a magánszemélyek jövedelme tavaly
Közel 400 milliárd forinttal, 8427,4 milliárd forintra nőtt 2012-ben a magánszemélyek által megszerzett jövedelmek összege az szja-bevallások alapján, összes adókötelezettségük pedig mintegy 150 milliárd forinttal, 1356,9 milliárd forintra emelkedett.
Olvass tovább »Csökkentek a topjövedelmek
Az előző évihez képest csökkentek, de még mindig magasak voltak tavaly a topjövedelmek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) statisztikái szerint.
Olvass tovább »NAV: nőtt a társas vállalkozások nyeresége és a befizetett adójuk
A társas vállalkozások 2012-ben 2906,4 milliárd forint, az előző évinél 31 százalékkal nagyobb adózás előtti eredményt értek el a NAV adatai szerint. A társasági adóbevétel 316,6 milliárdról 342,3 milliárd forintra emelkedett.
Olvass tovább »NAV: közel négyszáz milliárd forinttal nőtt a magánszemélyek jövedelme tavaly
Közel 400 milliárd forinttal, 8427,4 milliárd forintra nőtt 2012-ben a magánszemélyek által megszerzett jövedelmek összege, az szja-bevallások alapján az összes adókötelezettségük pedig mintegy 150 milliárd forinttal, 1356,9 milliárd forintra emelkedett.
Olvass tovább »Erotikus szolgáltatásokat ígérő hirdetések alapján ellenőrzött a NAV
Erotikus szolgáltatásokat ígérő internetes hirdetések alapján hajtottak végre augusztusban ellenőrzéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)pénzügyőrei a Dél-Alföldön, az eljárások végén egymillió forintot meghaladó mulasztási bírság kiszabása várható – közölte a hatóság vasárnap az MTI-vel.
Olvass tovább »Romlott az adózási morál: ezermilliárd forint után kutatnak az adóvégrehajtók
Romlott az adózási morál Magyarországon: minden eddiginél több, csaknem 360 ezer adóvégrehajtás van folyamatban, és ezzel együtt az adóvégrehajtással érintett tartozás összege ez év július végén megközelítette az ezermilliárd forintot – állapította meg a feketelista.hu gazdasági adatbázis elemzésében, amelyről kedden ...
Olvass tovább »30 napig nem büntet a NAV
Pénztárgépek – NGM: 30 napos türelmi időt ad a NAV. Harminc nap türelmi időt kapnak az augusztus 31-ig átállásra kötelezett kereskedők a megfelelő pénztárgépek beszerzésére: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember elsejétől 30-áig csak azt ellenőrzi, hogy az üzembehelyezési ...
Olvass tovább »Sziget – Kétmillió forint bírságot szab ki a NAV a feltárt szabálytalanságok miatt
Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.
Olvass tovább »Deloitte: várhatóan bővül a fordított adózás alá eső ügyletek köre
Az áfacsalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében módosulnak a közösségi szabályok, ennek nyomán várhatóan bővülni fog a fordított adózás alá eső ügyletek köre Magyarországon – ismerteti a Deloitte online hírlevelében.
Olvass tovább »NAV: Itt a friss lista – szeptemberben elszámolható üzemanyagárak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban szeptemberben alkalmazható üzemanyagárakat.
Olvass tovább »150 millió titkolt el a NAV elől egy budapesti cég
Egy józsefvárosi kft. 148 millió forint értékben titkolta el bevételét, 71 millió forint költséget pedig számlák nélkül, jogtalanul számolt el – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-magyarországi regionális adó főigazgatósága pénteken az MTI-t.
Olvass tovább »Megkezdte a folyószáma-kivonatok és pótlékértesítők kiküldését a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést – közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »Jogszabályváltozások – Nő a cégek távközlési adója
Augusztus elsején a nem magánszemélyek esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke.
Olvass tovább »További ellenőrzésekre figyelmeztet a NAV
További ellenőrzésekre számíthatnak az idegenforgalmi vállalkozások, mert még mindig magas a mulasztások aránya – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Olvass tovább »Ősztől mindenki drágábban bankol
Szinte biztos, hogy szeptembertől mindenkinek drágulni fognak a bankköltségei. Teljes egészében nem lehet elkerülni a tranzakciós illetéket, viszont egy jól megválasztott számlacsomaggal sokat lehet spórolni. Érdemes megváltoztatni a szokásainkat is, és átgondoltabban bankolni.
Olvass tovább »A NAV fokozottan ellenőrzi a munkáltatókat
Fokozottan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkáltatókat: az adóhatóság a feketemunka szempontjából továbbra is kockázatos építőipar mellett nagy hangsúlyt helyez a bolti kiskereskedelem, az éttermi mozgó vendéglátás, valamint az italszolgáltatás területén tevékenykedő foglalkoztatókra, de az éjszaka működő ...
Olvass tovább »A NAV közzétette az augusztusban elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban augusztusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Olvass tovább »A fővárosban és Pest megyében is megkezdődött a NAV nyári ellenőrzéssorozata
Az országos ellenőrzési sorozat részeként Budapesten és Pest megyében is megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciója. Az adórevizorok és pénzügyőrök július elejétől augusztus végéig járják a kiemelt idegenforgalmi, turisztikai területeket, strandokat, fesztiválokat, és fokozott figyelmet fordítanak az ...
Olvass tovább »Többszörösére nőtt az adószám-felfüggesztések száma
Az év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3885 cég adószámát függesztette fel, míg 2012 első felében 1062 esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz – derül ki a feketelista.hu portál összesítéséből.
Olvass tovább »Magyarországon is aggódhatnak az „agresszív adótervezés”-sel élők
Az adóhatóságok egyre inkább vizsgálják az adóstruktúrák mögött lévő valóságos gazdasági tartalmat: míg eddig főként a kifejezetten jogellenes, törvénybe ütköző adókikerülő magatartások akadtak fenn, most már azokat is megkérdőjelezik, amelyek jogszerű lépésekből állnak ugyan, de fő céljuk az adóelkerülés – ...
Olvass tovább »Trafik – A NAV már szinte mindenkinek kiadta a nyitáshoz az engedélyeket
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai szinte valamennyi engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július elsejei nyitásának.
Olvass tovább »NAV: veszélyben a katások 15 százaléka
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) alanyiságot választott vállalkozások mindenképp ellenőrizzék, van-e adótartozásuk, ugyanis azt a vállalkozást, amelyiknek 100 ezer forintnál nagyobb végrehajtható adótartozása lesz a folyószámláján 2013. június 30-án, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kizárja a kata-körből – ...
Olvass tovább »NAV: egy hívással is javítható az szja-bevallás
Telefonon is van lehetőség egyes adóügyek intézésére, ilyen például a papíralapon benyújtott személyi jövedelemadó bevallás javítása – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
