A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről, és az esetleges 40 százalékos mértékű adót is be kell vallaniuk – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében hétfőn.
Olvass tovább »Közeleg a határidő, negyedmillióan gyarapíthatják milliárdokkal a megtakarításaikat
Május 20-án éjfélig kell benyújtani a személyi jövedelemadó bevallást, amelyben az önkéntes nyugdíjpénztári tagok kérhetik a megtakarításaik gyarapítására 2021-es tagdíjbefizetéseik után járó 20 százalékos adó-visszatérítést, legfeljebb 150 ezer forintig. Az öngondoskodási hajlandóság erősödését jelzi, hogy 2021-ben az egyéni és a ...
Olvass tovább »NAV: még két napig kérhető az adóbevallási tervezet postázása
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak az idén is kérnie kell a tervezet postázását, ha szeretné azt papíralapon megkapni – hívta fel a figyelmet az adóhatóság kedden.
Olvass tovább »Adótanácsadó: negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV szja-tervezetét
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített, várhatóan március 15-én elérhetővé váló személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezeteket mintegy 250 ezer magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában – hívja fel a ...
Olvass tovább »NAV: az idén 17 ezer milliárd forint az adó előirányzat
Tavaly 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, ami mintegy 94 százaléka a kormány által még a járványhelyzet előtt tervezettnek,z idén 17 ezer milliárd forint beszedése a cél – mondta Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) Nemzeti ...
Olvass tovább »Frissíti az idei járulékbevallások nyomtatványkitöltő-ellenőrző programját az adóhivatal
Az idei járulékbevallások internetes nyomtatványkitöltő-ellenőrző programjának hamarosan megjelenő új verziója alkalmas lesz arra, hogy a kedvezményeknél már a 2021-es minimálbér és garantált bérminimum alapján számoljon – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön megjelent tájékoztatásában.
Olvass tovább »NAV: február közepéig kell megkapni az szja-bevallási tervezet ellenőrzéséhez szükséges igazolásokat
Február közepéig mindenkinek meg kell kapnia a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, amelyekkel ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és érvényesíthető az adó-visszatérítés – közölte az MTI-vel a Nemzeti Adó- ...
Olvass tovább »Magyar ügyben döntött az Európai Bíróság – fellélegezhetnek a határmenti kereskedők
A közelmúltban a magyar Bakati ügyben hozott ítéletével az Európai Bíróság rendet tett a külföldi utasok áfa-visszatérítési ügyeiben és láthatóan győztest hirdet a határmenti kereskedők és a NAV között folytatott küzdelemben. A bíróság ítélete azonban jó pár kérdést nyitva hagy. ...
Olvass tovább »Viszlát adóbevallások?
Az OECD keretein belül működő Adóhatóságok Fóruma nemrégiben tartotta legutóbbi ülését, melynek eredményeképp jelent meg az adóhatósági működés legfrissebb irányait körvonalazó elképzelés, az ún. „Tax Administration 3.0”. A Fórum legutóbbi ülésének egyik fő célja, hogy az adóhatóságok együttműködését, valamint az ...
Olvass tovább »Mazars: ideje dönteni a csoportos társasági adóalanyiságról
A vállalkozásoknak heteken belül el kell dönteniük, hogy a csoportos társasági adóalanyiságot választják-e, hiszen a nyilatkozatot legkésőbb november 20-ig lehet benyújtani – hívja fel a figyelmet a Mazars. A csoportos adóalanyisággal számottevő adómegtakarítás érhető el, és a szakértők szerint az ...
Olvass tovább »Vége a könnyítéseknek – szeptember végéig lehet eleget tenni a kitolt adókötelezettségeknek
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a Kormány 2020. szeptember 30-ra módosította egyes adókötelezettségek teljesítésének határidejét. A bevezetett szabályokat a veszélyhelyzet megszűnésével a Parlament módosítás nélkül tartotta fent.
Olvass tovább »Szeptember 30-ig lehet visszaigényelni a külföldi áfát
Néhány nap maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 32 ...
Olvass tovább »700 ezerrel többen intézték adóügyeiket online
Az előző év első hét honapjához képest idén júliusig az adóhivatalnál 700 ezerrel többen intézték ügyeiket online – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »Izer Norbert: a cégek fele már beadta adóbevallását
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Olvass tovább »Az egyéni vállalkozók a NAV-nál intézhetik ügyeiket július 1-jétől
Július 1-jétől az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kell intézni – hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken.
Olvass tovább »Magyar áfa-ügyben döntött az EU Bírósága
Az Európai Unió Bírósága ma annak nyomán hozott ítéletet, hogy a Jalsovszky által képviselt Krakvet nevű lengyel társaság korábban beperelte a magyar adóhatóságot. Az Európai Unió Bírósága újfent megerősítette, hogy hol húzódik a határ az adókijátszás és a jogszerű adótervezés ...
Olvass tovább »Számos adózónak már csak két hét van vissza az online számla-adatszolgáltatásig
Az online számla-adatszolgáltatás 2018. július 1-jei bevezetése óta az adózók egy része számára már napi rutinnak számít a jelentési kötelezettség teljesítése, ahogy az ezzel járó adminisztratív terhek, illetve fejlesztések is. 2020. július 1-jével teljesen új korszak kezdődik: szinte valamennyi belföldi ...
Olvass tovább »NAV: a diákoknak a munkavállaláshoz adóazonosító jelet kell igényelniük
A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) tudja igényelni a 20T34-es nyomtatványon – hívta fel a figyelmet az adóhivatal kedden.
Olvass tovább »Adófizetési kedvezmények járvány idején
A koronavírus-járvány következtében példátlan gyorsasággal születtek meg új jogszabályok és változtak meg az adózással kapcsolatos gyakorlatok. A kormányrendeletek többek között rugalmasabb határidőkkel és az adótartozás mérséklésének lehetőségével könnyítenek az adózók helyzetén. A kedvezmények érvényesítéséhez azonban szigorú előfeltételeket szükséges teljesíteni.
Olvass tovább »Mit kell tudni az idei szja bevallással kapcsolatban?
A magánszemélyeknek a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet ellenére is a megszokott határidőig, azaz 2020. május 20-ig kell beadniuk személyi jövedelemadó bevallásukat a 2019-ben szerzett jövedelmükről. Ugyanezen időpontig lehet rendelkezni a befizetett jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlásáról is. A kötelezettség teljesítésére tehát ...
Olvass tovább »Nem a reklámok miatt adjuk az 1%-ot
Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek, de fontos a visszajelzés a pénz felhasználásáról. A többség ugyanannak a szervezetnek vagy általában ugyanannak a területnek adja, és nem igazán a reklámok hatására döntenek – derült ki a Heim Pál ...
Olvass tovább »NAV: érdemes átnézni az szja-bevallási tervezeteket
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint érdemes az szja-bevallási tervezet átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal és szükség esetén módosítani, majd beküldeni, a tervezetek már két hete elérhetőek a webes felületen – közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »Koronavírus – Az adóhivatal méltányosan bírálja el a vállalkozók fizetés-könnyítési kérelmeit
Több mint kétszázezer vállalkozást érint a március 20-ai adófizetési határidő. Ha a közterhek megfizetése a gazdálkodóknak nehézséget okoz, kérhetik az adóelőleg összegének mérséklését, illetve a fizetési halasztás mellett a részletfizetést is – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Olvass tovább »NAV: online is lehet kérni a keresetkimutatást
Februártól online is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel szerdán.
Olvass tovább »NAV: még egy hónapig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása
Akinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is szeretne nyitni, az idén is kérheti az szja-bevallási tervezet postázását – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »A NAV közzétette a márciusban elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban márciusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Olvass tovább »KATA a célkeresztben
Miközben programozók, mérnökök és fodrászok tucatjai választják jelenleg is a katát Magyarországon, az adónem egyre inkább a támadások kereszttüzébe kerül. A NAV láthatóan egyre komolyabban vizsgálódik a katásokat foglalkoztató vállalkozások körében, mindeközben híresztelések kaptak szárnyra az adónem tervezett szigorításáról is. ...
Olvass tovább »Áfacsapdába léphetnek a rosszul felkészült katások
Hiába 12 millió forint a kata és az áfamentesség éves határa, számos olyan apró részletszabály van, ami miatt nem várt meglepetések érhetik a katát választó egyéni vállalkozókat és bt.-ket. De nemcsak nekik okozhat kellemetlenséget a figyelmetlenség, hanem a rosszul kiállított ...
Olvass tovább »Folytatódnak a gazdaságösztönző adóintézkedések
Az egységes tb-járulékrendszer kialakítása korszakos jelentőségűnek nevezhető, mert garantálja a szabályozás átláthatóságát, emellett fontos része annak a programnak, amellyel a kormány az adófajták egyharmadát eltörli – mondta a pénteki Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium ...
Olvass tovább »NAV: az adóbírság fele megspórolható
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törölheti az adóbírság felét, ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »Még csak körvonalazódik, mit is jelentenek a NAV új informátorai
Nem csak adótanácsadókra, hanem bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentésének kötelezettsége – derült ki a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara és a Jalsovszky Ügyvédi Iroda október 10-i, közös szervezésű konferenciáján. És bár a bejelentéseket csak jövő évtől ...
Olvass tovább »A NAV több mint 100 millió forint bírságot szabott ki balatoni ellenőrzéssorozatán
Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság pedig megközelíti a 115 millió forintot.
Olvass tovább »A NAV tavaly közel 191 ezer ellenőrzéssel 274,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel
Az adóhatóság tavaly 190,6 ezer adószakmai vizsgálatot végzett, melyek 122 ezer adózót érintettek. A feltárt adókülönbözet meghaladta a 274,5 milliárd forintot, a kivetett szankciók összege 208,6 milliárd forintot tett ki – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján ...
Olvass tovább »Már ötvenmillió online számlát küldtek be az adóhivatalhoz
Már több mint 50 millió számla adatait küldték be a vállalkozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) 13 hónap alatt – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Olvass tovább »NAV: minden automatát be kell jelenteni július 31-éig
Július 31-éig szankció nélkül bejelenthetik az üzemeltetők az adóhivatalnak azokat az automata berendezéseket, amelyek olyan terméket vagy szolgáltatást kínálnak, amelyért helyben fizetnek a vásárlók, működésükhöz nincs szükség kezelőszemélyzetre – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn ...
Olvass tovább »Megjelent a négygyerekes nők szja-mentességéről szóló törvénymódosítás
Megjelent a Magyar Közlönyben a négygyerekes nők személyi jövedelemadó-mentességéről szóló törvénymódosítás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.
Olvass tovább »