Brókerbotrány – Együtt: induljon eljárás a Magyar Nemzeti Kereskedőház ellen!

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint a Quaestor felszámolójának, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-nek hivatalból eljárást kellene indítania a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) ellen, mert a botrány kirobbanásának napján vette ki a cégnél tartott tőkéjét.

Pápa Levente, a párt alelnöke pénteken az MTI-nek azt mondta, ha ez nem történik meg, feljelentést tesz az MNKH ellen bennfentes kereskedelem miatt.
Az ellenzéki politikus égbekiáltó igazságtalanságnak nevezte, hogy a felszámoló “ismeretlen kiválasztási elvek alapján” pereket indít olyan emberek – például egy 80 éves nő ellen – ellen, akik a Quaestor-botrány kirobbanásának napján vették ki a pénzüket, miközben a Magyar Nemzeti Kereskedőház ellen nem indult eljárás, pedig március 9-én jutott hozzá a körülbelül 3,8 milliárd forintos tőkéjéhez.
Pápa Levente szimbolikusnak nevezte, hogy ezekben a napokban helyezik át házi őrizetbe a Quaestor volt vezetőjét, mondván, “Tarsoly Csaba most szabadul, amikor a nyolcvan éves hölgyet üldözi a hatóság”.(MTI)

Scroll To Top