Brexit – Brit nagykövet: az Egyesült Királyságban élő magyarok számára nem hoz változást a kilépés

Az Egyesült Királyságban élő magyarok számára semmi nem változik a Brexit után – mondta Iain Lindsay brit nagykövetet csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Nagy-Britannia budapesti nagykövete elmondta, január 31-e, vagyis az ország Európai Unióból való kilépése után is szabadon utazhatnak a magyarok az Egyesült Királyságban 2020 végéig, és továbbra is dolgozhatnak vagy tanulhatnak ott.
Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor az államok elveszítik szuverenitásuk egy részét, „most pedig mi visszaszerezzük ezt a szuverenitást, és szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy megerősítsük a kétoldalú kapcsolatainkat, többek között Magyarországgal is” – fogalmazott a nagykövet.
Január 31-e után Nagy-Britannia lesz Magyarország legnagyobb, az Európai Unión kívüli kereskedelmi partnere, ráadásul – a Kárpát-medencén kívül – az Egyesült Királyságban él a legtöbb magyar, s ez az ország a második vagy harmadik legvonzóbb célállomás a magyar diákság számára – tette hozzá. Céljuk az, hogy erősítsék a két ország közötti kapcsolatokat – hangsúlyozta.

Kitért arra is: a Brexit után Nagy-Britannia – ausztrál mintára – pontrendszert kíván bevezetni a migráció szabályozására. Ezeket a pontokat a bevándorlók a képességeik, illetve a tehetségük alapján kaphatják meg.
Változás lesz az is, hogy a szigetországnak nem kell többé az uniós bíróság, illetve az Európai Parlament döntéseihez tartania magát. További következménye a kilépésnek a globális kereskedelmi megállapodások önálló kialakítása – fűzte hozzá.(MTI)

Scroll To Top