BKIK: Az önkéntes kamarai tagok tagdíjuk felének felajánlásával is segíthetik a bajba jutott budapesti KKV-kat

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökségi döntése értelmében kérelem benyújtásával 50 százalékos tagdíjmérséklési lehetőséggel élhetnek a 2021-es évre vonatkozóan azok a rendezett tagsági viszonnyal rendelkező önkéntes kamarai tagvállalkozások, amelyek nettó árbevétele nem haladja meg az évi 4 milliárd forintot. A tagdíjmérséklés összegét a cégek felajánlhatják a koronavírus-válság miatt bajba jutott cégeket támogató 75 mFt-tal létrehozott Szolidaritási Alap számára is.

A BKIK ezzel a döntéssel 2021-ben akár további 65 millió forinttal segítheti közvetlenül a budapesti kamarai tagvállalatok gazdasági fennmaradását a 2021. évi elfogadott költségvetésében éves tagdíjbevételként szereplő tervszámok teljesülése esetén. A BKIK számításai szerint a tagdíjmérséklés folytán felajánlható pénzből ugyanis akár ekkora összeg is befolyhat abba a korábban, 75 millió forintos kezdőtőkével elindított Szolidaritási Alapba, amely a nehéz helyzetbe került budapesti vállalkozásokat segíti majd.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ezért arra kéri önkéntes tagjait, hogy ha módjuk van rá, a kérelem benyújtásával igénybe vett tagdíjmérséklést vagy annak egy részét ajánlják fel a nehéz helyzetbe került budapesti vállalkozásoknak, amelyek az erre létrehozott Szolidaritási Alapon keresztül kaphatnak a későbbiekben segítséget. Az alap számára ugyanakkor az üzleti szféra bármely, a válság által kevésbé érintett tagja is juttathat direkt támogatást.

„A válság sújtotta iparágakban tevékenykedő budapesti mikro-, kis- és középvállalkozások egyre romló helyzete csak közös, előremutató intézkedésekkel és összefogással kezelhető. Itt az idő a cselekvésre, hiszen a járvány második és harmadik hullámának terheit a tavaly tavaszi első országos korlátozások által már «kivéreztetett», tartalékait felélt cégek már nem képesek önerejükből tovább finanszírozni. Arra kérjük tehát önkéntes tagjainkat és az egész üzleti szférát, hogy ha tehetik, támogatásukkal járuljanak hozzá a bajba jutott cégeket segítő a BKIK Szolidaritási Alaphoz” – mondta Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Scroll To Top