Az idén sem fizet osztalékot a Rába Holding Nyrt. – döntöttek a társaság éves rendes közgyűlésén a részvényesek csütörtökön, jóváhagyva ezzel az igazgatóság március végén nyilvánosságra hozott javaslatát.
Pintér István elnök-vezérigazgató elmondta: annak ellenére zárta 2013-ban az utóbbi évtized legjobb esztendejét a társaság, hogy stratégiai piacain nem volt igazán fellendülés. Észak-Amerikában stagnálás mutatkozott, Európában a járműipari szállítások az új környezetvédelmi normák bevezetése miatt csak az utolsó negyedévben lendültek fel, míg a szovjet utódállamokban csökkenést jeleznek a számok.
A Rába éves beszámolóját a magyar számviteli törvény szerint 19,862 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 370,911 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel, a nemzetközi számviteli standardok szerint összeállított konszolidált éves beszámolót 33,130 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 2,669 milliárd forintos eredménnyel fogadta el.(MTI)