Olaszország visszautasítja az Európai Uniónak azt az előírását, miszerint a bevándorlóktól akaratuk ellenére is ujjlenyomatot kell venni akár „erő alkalmazásával – írta a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.
Angelino Alfano olasz belügyminiszter a lap szerint hangsúlyozta, hogy az olasz törvények az erő alkalmazását csak bizonyos helyzetekben engedélyezik, és – mint fogalmazott – „van, amikor nem lehet túllépni a határt”. A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Olaszországba érkező szíriaiak és eritreaiak ellenállnak a regisztrációnak: nem hagyják magukat lefényképezni, ökölbe szorítják a kezüket, mindent megtesznek az ujjlenyomatvétel ellen.
Az olasz kormány öt dél-olaszországi hot spot megnyitását ígérte. Jelenleg egyetlen működik Lampedusa szigetén. A La Repubblica című olasz napilap értesülései szerint a Pozzallóba és Porto Empedocléba tervezett központ még el sem készült. Matteo Renzi olasz miniszterelnök korábban viszont úgy nyilatkozott, hogy Olaszország bármelyik pillanatban kész további regisztrációs központokat nyitni, ha az EU felgyorsítja a migránsok áthelyezését.
Olaszországnak azt ígérte Brüsszel, hogy a következő két évben mintegy 40 ezer bevándorlót helyeznek át Itáliából más tagállamokba. Az októberben megkezdődött áthelyezésekkel eddig mindössze 160 emigránst szállítottak el Olaszországból. Az érintettek eritreaiak és szíriaiak, Svédország, Finnország, Spanyolország és Franciaország fogadta be őket.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
