Az Egyesült Államokban meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint 56 ezren hunytak el a vírus okozta Covid-19 nevű légúti betegségben – jelentette kedden a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
A tekintélyes intézmény adatbázisa magában foglalja valamennyi amerikai tagállam, a szövetségi főváros, s az Egyesült Államok tengerentúli területei és társult államai adatait.
A járvány gócpontja változatlanul New York állam és New Jersey, de folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a halottak száma Massachusettsben és Pennsylvaniában is.
Szokásos napi sajtótájékoztatóján New York állam kormányzója, Andrew Cuomo kedden bejelentette, hogy előző nap az állam területén 335 beteg halt meg a vírus okozta betegségben. „Minden reggel arra gondolok, hogy ma véget ér a lidércnyomás, de nem így van” – fogalmazott a politikus az állam fővárosában, Albanyban tartott sajtókonferencián. Elmondta, hogy az állam gazdasági újranyitása közben két, veszélyt jelző tényezőre figyelnek majd: a kórházak „telítettségére” és a vírus továbbadásának ütemére. Amennyiben a kórházak kihasználtsága meghaladja kapacitásuk 70 százalékát vagy a fertőzés terjedésének üteme megnövekszik, az államban leállnak az élet újraindításával.
Massachusetts kormányzója, Charlie Baker azt jelentette be, hogy az államban semmiféle üzleti tevékenységet nem indítanak újra május 18-a előtt.
Az iowai kormányzó, Kim Reynolds ugyanakkor kedden a gazdasági élet beindítása mellett foglalt állást, kiemelve a húsfeldolgozó üzemek nyitva tartásának fontosságát. „Alapvető, életbevágó fontosságú az élelmiszerellátás biztosítása” – fogalmazott a kormányzó. Hozzáfűzte: „a farmerek, a húsfeldolgozók, az élelmiszerellátók iránti kötelezettségünk a gondoskodás arról, hogy az embereknek továbbra is legyen élelmiszer az asztalon”. A középnyugati Iowa az amerikai élelmiszerellátás 10 százalékát biztosítja.
Donald Trump amerikai elnök – a Ron DeSantis floridai kormányzóval a Fehér Házban folytatott megbeszélései után – újságíróknak azt mondta: a Védelmi Termelési Törvényt igénybe véve várhatóan elnöki rendeletet ír alá a húsfeldolgozó üzemek munkájának kötelező folytatásáról. A cél, mondta az elnök, az élelmiszerellátás biztonsága.(MTI)