Átadták a somogyi kormányhivatal megújult épületét

Átadták a Somogy Megyei Kormányhivatal 2,3 milliárd forintból korszerűsített központi épületét Kaposváron csütörtökön.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az eseményen azt mondta: a közigazgatás megújítása tíz évvel ezelőtt kezdődött. A folyamatnak a területi közigazgatás szervezetrendszerének megújítása mellett része az épített környezet színvonalának növelése, a korszerű informatika és az is, hogy az ügyeket felkészült munkatársak intézzék – hangoztatta.
Az európai uniós forrásokat is felhasználva a Környezet és Energia Operatív Programban 14 milliárd forintból 72, a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programban 2016 és 2021 között több mint 30 milliárd forintból 355, a Miniszterelnökség keretéből az elmúlt két évben 8 milliárd forintból 70, a kaposvárihoz hasonló épület modernizációja valósulhatott meg – mondta.
György István kitért arra: az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan nő a személyes jelenlétet nem igénylő, otthonról, számítógép előtt intézhető ügytípusok száma.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány óriási kihívás elé állította az egészségügyi dolgozókat, az egészségügyi járóbeteg szakellátó rendszert, a kormány- és járáshivatali dolgozókat, illetve az önkormányzatokat is.
Köszönetet mondott mindazoknak, akiknek részük volt az oltási program sikerében, az ország újraindításában, abban, hogy az emberek „visszakapják a normális életüket”.
„Az egészségügyi dolgozók mellett hadd emeljem ki a területi közigazgatást, amely, ha nem lett volna, ezt a pandémiát nem tudtuk volna megfelelően kezelni” – fogalmazott.
Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott beszámolt arról, hogy az ötszintes, mintegy kilencezer négyzetméteres, 1983-ban emelt ingatlan a somogyi közigazgatás emblematikus épülete, megújítása a kormányhivatal fennállásának legnagyobb beruházása.
A kivitelezés részeként számos helyen cserélték ki „a jugoszláv, úgynevezett IMS-technológiával készült” vasbeton épület falait, új nyílászárókat építettek be, modernizálták a gépészetet és szigeteltek is.
Hozzátette, hogy az ingatlanban – amelyben mintegy háromszázan dolgoznak – egy új, száz ember befogadására alkalmas tanácstermet alakítottak ki és gyermekfelügyeletet is szerveznek, amelynek keretében pedagógusok vigyáznak a tisztviselők gyermekeire.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a somogyi megyeszékhelyen már 2022-ben befejeződik a Modern városok program, amelynek beruházásai részét képezik a település néhai polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett fejlesztési programnak.
Kaposváron új versenyuszoda, sportcsarnok, közlekedési központ épült, megújult a Csiky Gergely Színház, gyorsforgalmi út létesült a város és az M7-es autópálya között – sorolta. Közölte, Kaposvár élt a lehetőségeivel, legfőbb támogatója a kormány volt.
„De nemcsak a köztereink, utcáink, sportlétesítményeink, színházunk újult meg, hanem megújultak a közintézményeink is, s ez rendkívül fontos, mert ezek az épületek az állam, az önkormányzat és a polgárok közötti kapcsolat színterei, amelyeknek bizalmat kell sugározniuk” – jegyezte meg.
Gelencsér Attila, Kaposvár és a Zselic fideszes országgyűlési képviselője azt közölte, hogy a kormányhivatal korábban megyei önkormányzati ingatlanként működő központi épületének felújítása már akkor nagy kihívásnak tűnt, amikor őt 2006-ban a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének választották.
Akkor ugyanis senki sem segített benne, holott 2010 előtt Magyarországnak három minisztere is Somogy megyei volt – mondta.
Úgy vélte: „a somogyi kormányhivatal vezetője lehetetlennek tűnő feladatot vállalt magára, és partnerre talált a kormányban”.
A kormányhivatal megújult épületében galéria is működik, a rekonstrukciót követő első kiállítást Fülöp Péter művészeti, közművelődési, közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.(MTI)

Scroll To Top