Amerikai szakértő: a kínai vállalatok a nyugati országok felé igyekeznek

A kínai vállalatok várhatóan fokozzák nyugati országokbeli terjeszkedésüket a jövőben – mondta el Joel Backaler, az amerikai-kínai kapcsolatok nemzeti bizottságának tagja Sanghajban.

A kínai cégek az elmúlt években jelentősen növelték befektetéseiket nyugati országokban – mutatott rá Backaler az Európai Unió helyi kereskedelmi kamarájában tartott előadásán.
A statisztikák szerint az Egyesült Államokban 14 milliárd dollár értékben 82 kínai befektetést jegyeztek 2013 során, ugyanakkor 35 európai országban 7300 kínai cég volt jelen tavaly év végén, másfélszer annyi, mint 2011-ben. A világ legnagyobb cégeit a feltörekvő piacokkal kapcsolatos stratégiai tanácsokkal ellátó Frontier Strategy Group igazgatója úgy vélekedett: a nyugati terjeszkedés motorja részint az, hogy hogy a vagyonosodó, terebélyesedő cégeket Kína globalizációjával párhuzamosan a nemzetközivé válás vágya fűti. Ezt a határokon belüli verseny is ösztönzi, ami az elmúlt években szinte minden iparágban kiéleződött. Ugyanakkor a kínai vezetés központi ösztönzőkkel, kedvezményes politikákkal kifejezetten támogatja a határokon túl beruházókat. Ez hatalmas segítség a cégek számára, amelyre korábban sosem volt példa – tette hozzá a szakértő.
A nemzetközi terjeszkedésen túl a nyugati országokbeli cégeket felvásárló kínai vállalatoknak célja a jól működő üzleti gyakorlatok és technológiák elsajátítása is. Egyre fontosabb továbbá a tehetséges munkaerő bevonzása, a helyi menedzsment megtartása, amely egyrészt tanulói bázis a külföldön jellemzően tapasztalatlan cégeknek, másrészt a felvásárolt egységek fenntartható működését segíti. A kínai vállalatok számára ugyanis az egyik fő probléma, hogy a távolság, a kultúrák közti különbségek és adminisztrációs folyamatok miatt a tulajdonosi látogatások nehézkesek, vagyis a célországban jól működő, megbízható menedzsmentre van szükségük.
A nyugatra igyekvő cégek emellett a helyi kormányokkal való kapcsolatot is mérlegelik, s örömmel látják a kifejezetten nekik szóló kedvezményeket.
Az MTI tudósítójának kérdésére Backaler úgy fogalmazott: nem jellemző, hogy a nyugati országok elutasítóak lennének a kínai befektetőkkel szemben, igaz, az Egyesült Államok részéről továbbra is a bizonytalanság tapasztalható. Az USA és az európai országok összehasonlításában egyértelműen az utóbbiak vonzóbbak, szimpatikusabbak a kínaiak számára, és ezt az érintett országoknak ki kellene használniuk – vélekedett Backaler.(MTI)

Scroll To Top