Az amerikai demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Bidennek „jó előérzetei vannak” az őszi elnökválasztás előtt – ezt az egykori Barack Obama-kormányzat alelnöke pénteken egy washingtoni adománygyűjtő rendezvényen hangoztatta.
A volt alelnök „biztosnak” nevezte a jelenlegi helyzetét, amikor Bernie Sanders vermonti szenátor személyében már csupán egyetlen vetélytársa maradt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben. Ugyanakkor leszögezte: az előválasztások folyamata még nem zárult le, jövő kedden újabb, akár sorsdöntő kimenetelű előválasztás lesz.
Március 10-én a demokraták újabb hat tagállamban tartanak előválasztást: Észak-Dakotában, Idahóban, Michiganben, Mississippiben, Missouriban és az északnyugati Washington államban. Ezek közül a legfontosabb talán a 352 delegátust adó Michigan állam lesz, ahol a 2016-os választáson Sanders legyőzte a később a demokraták elnökjelöltjévé választott Hillary Clintont.
A pénteken közzétett felmérések szinte mindegyike szerint Michiganben kis aránnyal ugyan, de Bernie Sanders támogatottsága a nagyobb. A közvélemény-kutatásokból azonban az is kiderült, hogy a déli államokban, ahol viszonylag nagy a fekete lakosság lélekszáma, a vermonti szenátornak nincs esélye a volt alelnökkel szemben, mint ahogyan a március 17-én választó középnyugati államokban is kevésbé népszerű, mint Biden.
A delegátusok személye fontos: ők választják meg majd az elnökjelöltet a párt nyári konvencióján, amelyet a wisconisni Milwaukee-ban tartanak.
Bloomberg kampánya pénteken bejelentette: a milliárdos ugyan kiszállt az elnökjelöltségért folyó küzdelemből, de nem szállt ki a kampányból. Hat tagállamban finanszíroz majd Trump-ellenes kampányt annak érdekében, hogy Joe Biden esélyeit erősítse. „Még nem fejeztük be veled, Donald” – írta még csütörtökön a Twitteren Bloomberg Donald Trump amerikai elnöknek, aki korábban az egyik rendszeres golfpartnere volt, és szinte bizonyosan a republikánusok elnökjelöltje lesz ősszel.
Pénteken Bernie Sanders az arizonai Phoenixben, majd utána a michigani Detroitban kampányolt. Mindkét rendezvényen élesen támadta Bident. Phoenixben azért, mert Biden korábban ellenezte, hogy a homoszexuálisok szolgálhassanak a hadseregben, Detroitban pedig azért, mert annak idején támogatta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), amelynek következtében sok amerikai munkahelyet kiszerveztek külföldre. A NAFTA-megállapodást Donald Trump felmondta, és új egyezményt kötött Mexikóval és Kanadával.
Biden az elhangzottakra Twitteren reagált. „Maradj a realitások talaján, Bernie!” – írta vetélytársának.(MTI)