Alkotmánymódosítás – Európai szakszervezeti szövetség is bírál

A magyar alaptörvény módosítását elítélő közleményt adott ki szerdán az Európai Szakszervezeti Szövetség (European Trade Union Confederation, ETUC), a szervezet szerint Magyarország a totalitarizmus felé sodródik.

Az éles hangvételű közleményben a szakszervezeti szövetség úgy értékeli, hogy az alaptörvény hétfői módosítása komoly hatással van a magyarországi demokráciára, és fenyegetést jelent a hatalmi egyensúlyra.
„Az ETUC elítéli a módosítást, amely megmutatta, hogy a kormány hatalmát semmi sem korlátozza” – írja a szervezet, amely úgy véli, a módosítással a kormány a maga javára szűkíti az Alkotmánybíróság jogköreit, „szájkosarat tesz” a taláros testületre.
„Ez támadás a demokrácia ellen” – áll a közleményben, amelyben a szakszervezetek szövetsége annak a meggyőződésének is hangot ad, hogy a módosítás alapján korlátozható a sajtószabadság, a hajléktalanokat ki lehet tiltani a közterületekről, korlátozható a választási kampány, a vallásszabadság és a diákok mozgásszabadsága.
A módosítás „célja, hogy a hatalom egy kézben összpontosuljon, és minden bíráló hangot el lehessen hallgattatni. Ez antidemokratikus és elfogadhatatlan. (…) A jogállamiságot, az uniós jogot és az Európa Tanács mércéit tiszteletben kell tartani” – jelentette ki a közlemény szerint Bernadette Ségol, az ETUC főtitkára.
A szakszervezeti tömörülés 1973-ban jött létre, 36 ország 85 szakszervezetét tömöríti.(MTI)

Scroll To Top