A vártnál nagyobb mértékben növekedett a kínai gazdaság a második negyedévben, a világ gazdaságai közül elsőként visszatérve a növekedési pályára, miután az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében jelentős zsugorodást regisztráltak.
A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Elemzők enyhébb, 2,5 százalékos növekedésre számítottak annak tükrében, hogy a kínai GDP az idei év első három hónapjában 6,8 százalékkal csökkent. A kínai GDP az idei eső negyedévben először zsugorodott az óta, hogy 1992-ben elkezdték közzé tenni a hivatalos GDP adatokat. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament idén nem jelölt ki GDP növekedési célszámokat.
Negyedéves összevetésben a kínai GDP 11,5 százalékkal emelkedett április-júniusban az év első három hónapjához képest. Elemzők mérsékeltebb, 9,6 százalékos bővülést jósoltak.
Az ipari termelés júniusban tovább javult, és az idei év eddigi legnagyobb mértékű – 4,8 százalékos – növekedését produkálta éves összehasonlításban. Elemzők 4,7 százalékos bővülésre számítottak a májusi 4,4 százalékos emelkedést követően. Havi összevetésben 1,3 százalékos bővülés történt májusról júniusra. Az év első felét tekintve az ipari termelés 1,3 százalékkal zsugorodott a tavalyi év azonos időszakához képest, ami további javulást jelent az év első öt hónapjában mért 2,8 százalékos visszaesés után.
A tulajdonosi összetétel alapján a legnagyobb – 5,0 százalékos – növekedést a részvénytársaságok esetében mérték júniusban, míg az állami vállalatoknál a termelés 4,9 százalékkal, a magánszektorban 4,8 százalékkal, a külföldi finanszírozású vállalatok esetében pedig 4,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
A kiskereskedelmi forgalom éves bázison 1,8 százalékkal csökkent júniusban, ami az idei évet tekintve eddig a legkedvezőbb adatnak számít. Elemzők mindazonáltal a forgalom lendületesebb javulásával számoltak, 0,3 százalékos zsugorodást előre jelezve a májusi 2,8 százalékos visszaesést követően. Az év első hat hónapját tekintve a kiskereskedelmi forgalom 11,4 százalékkal maradt alul a tavalyi év azonos időszakában mért eredményhez képest. A legsúlyosabb mértékű csökkenést továbbra is a vendéglátóiparban mérték: a kiskereskedelmi forgalom ezen a területen 15,2 százalékkal zsugorodott éves összehasonlításban júniusban, és 32,8 százalékkal az első félévet tekintve.
A statisztikai hivatal felmérése alapján a munkanélküliségi ráta 5,7 százalékra mérséklődött júniusban a májusi 5,9 százalékról. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül képes hű képet adni a valós helyzetről. A kínai kormányzat az idei évre azt tűzte ki célul, hogy 6 százalék körül tartja a munkanélküliségi rátát, miközben 9 millió új, városi munkahelyet teremt.(MTI)