A Ruppuri Atomerőmű építési területén beöntötték az első betont a második blokk reaktorépületének alaplemezébe

2018 július 14-én a bangladesi Pabna tartományban épülő Ruppuri Atomerőműben ünnepi ceremónia keretében öntötték be az alső adag betont a második blokk alaplemezébe. Az ünnepségen részt vett Sheikh Hasina, a Bangladesi Népköztársaság miniszterelnöke, Jurij Boriszov, az orosz védelmi iparért felelős miniszterelnök-helyettes és Alekszandr Loksin,
a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern operatív irányitásáért felelős első vezérigazgató-helyettese.

„Nyolc hónappal ezelőtt a Ruppuri Atomerőmű első blokkjának első betonját ünnepeltük.
Ma újra találkoztunk, hogy elkezdhessük az atomerőmű második blokkjának építését. Ez azt jelenti, hogy a munkálatok a terv szerint haladnak. Az az ígéretünk, amely szerint mindent megteszünk azért, hogy a bangladesi atomerőmű időben megépüljön, sikeresen valóra válik az orosz és a bengáli fél együttműködésének köszönhetően” – jegyezte meg Alekszandr Loksin.

Loksin szavai szerint  Dél-Ázsiában orosz technológiával összesen nyolc blokk épül, beleértve a Ruppuri Atomerőmű második blokkját is.

A területen zajló tervezési és építési munkákat az Atomsztrojekszport, a Roszatom mérnöki vállalata végzi. A Ruppuri Atomerőmű reaktorszigetének teljes berendezését, valamint a segédberendezéseket az Atomenergomas, a Roszatom gépgyártó holdingja szállítja.
Az Atomenergomas vállalatai készítik el a reaktortartályokat, azok belső berendezéseit, valamint a gőzfejlesztőket, a hőcserélőket és a különböző szivattyúkat.

A dél-ázsiai régiót már jól ismeri a Roszatom. A Bangladessel határos Indiában orosz technológiával üzemel a Kudankulami Atomerőmű első és második blokkja, épül a harmadik és a negyedik blokk, zajlanak az ötödik, illetve hatodik blokk előkészítési munkái, emellett folyamatban van egy második helyszínen megépülő atomerőmű tervezése is.

Az orosz fél egyedülálló és hosszú távú tapasztalattal rendelkezik az atomerőművek építését tekintve, amelyek a legösszetettebb, magas technológiai színvonalat igénylő mérnöki létesítmények. A Roszatom mindezt meg tudja valósítani a déli forró és párás éghajlati viszonyok közepette is. A Ruppuri Atomerőmű összetett klimatikus viszonyokkal bíró régióban épül, ugyanis májustól októberig tart a monszun, amely áradásokat okoz a Gangesz mentén.

 

Háttérinformáció:

 

A Ruppuri Atomerőmű létesítését a 2011. november 2-án megkötött, orosz-bangladesi kormányközi megállapodás alapján végzik. A Ruppuri Atomerőmű két, VVER-1200-as, 2400 MW összteljesítményű blokkja orosz tervek szerint épül 160 km-re Dakkától, Banglades fővárosától a 2015. december 25-én aláírt szerződés szerint. A Ruppuri Atomerőmű fővállalkozója az Atomsztrojekszport, a Roszatom mérnöki vállalatcsoportja.

 

Az első bangladesi atomerőmű VVER-1200-as blokkjainak prototípusául az oroszországi Novovoronyezsi Atomerőmű 2-es kiépítés blokkjai szolgálnak. A 3+ generációs blokktípus teljes mértékben megfelel az összes nemzetközi biztonsági követelménynek. 2017-ben az orosz blokkot a befolyásos nemzetközi energetikai kiadvány, a POWER (USA) a világ legjobb három blokkja közé sorolta.

A 2015-ös, 2016-os évben előkészítő munkálatok zajlottak az építési területen, elkészült a tervdokumentáció, valamint a telephely- és a létesítési engedély.  2017-ben az eredeti terveknek megfelelően folytatódott az előkészítés, 2017. november 4-én a bangladesi engedélyező hatóság, a BAERA kiadta az építési engedélyt. 2017. november 30-án a bangladesi Pabna tartományban – ünnepélyes keretek között – megkezdődött a Ruppuri Atomerőmű 1-es blokkjának alapozása az első adag beton alaptestbe öntésével. A blokk építése az elfogadott ütemterv szerint halad. Naponta 5000 tonna cementet használnak fel
a helyszínen és az építési munkákban 4200 dolgozó vesz részt.

A BAERA 2018. július 8-án adta meg az engedélyt a Ruppuri Atomerőmű második blokkjának építésére. Így a blokkon az „első betonnal”  elkezdődött a Ruppuri Atomerőmű kettes blokk építésének legfőbb szakasza.

Az első blokk építési területére megérkezett az a nagy teherbírású daru, amelynek segítségével a berendezés egyik legfontosabb biztonsági rendszerelemét, az úgynevezett zónaolvadék-csapdát  emelik a helyére. A tervek szerint a Ruppur egyes blokk üzemkezdete 2023-ban, a kettes blokké pedig 2024-ben várható. A bangladesi Ruppuri Atomerőmű építésének minden egyes szakaszát szigorúan ellenőrzi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a nemzeti atomenergetikai hivatal.

További információk:

 

 

Az ASZE cégcsoportot a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki divíziójának keretében hozták létre az ágazat négy vezető mérnöki cége, az ASZE Mérnöki Vállalat Rt., az Atomsztrojexport Rt., az Atomenergoprojekt Rt. és az ATOMPROJEKT Rt. összevonásával. 

 

Az ASZE cégcsoport a világ egyik vezető atomenergetikai mérnöki vállalatcsoportja, amelynek piaci részesedése az atomerőművek építése terén meghaladja a 31 százalékot. Az ASZE cégcsoport 15 országban rendelkezik képviselettel, megrendelésállományának csaknem 80 százaléka külföldi projekt. 

 

Az ASZE cégcsoport kiégett fűtőanyag, valamint nukleáris hulladékfeldolgozó létesítményeket is tervez, illetve épít. Tejes körű tervezési, beszerzési, illetve kivitelezési szolgáltatásokat (EPC, EPC(M), valamint PMC-szolgáltatásokat nyújt bármely bonyolult mérnöki létesítmény esetében. Az ASZE cégcsoport kifejlesztője és aktív felhasználója a bonyolult mérnöki projektek megvalósítását segítő Multi-D projektirányítási rendszernek, amely lehetővé teszi a költségek, a határidők tervezését és pontos betartását, illetve a minőség biztosítását.

Scroll To Top