Az április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt. A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, az előző hónaphoz képest 58 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel kevesebb. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,4 százalékos volt, ami a májusi értékhez képest 0,9 százalékponttal emelkedett, az előző év júniusához képest pedig 0,5 százalékponttal mérséklődött.
A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 118 ezerrel volt alacsonyabb, mint a múlt év második negyedévében, egyformán egyenlő arányban 59-59 ezren sorolódtak a munkanélküliek, illetve csökkentették a munkaerőpiacon jelenlévő aktív népesség táborát. Az aktív népesség csökkenéséből 11 ezren növelték a munakerőpiacról távol maradó inaktívak létszámát, és 48 ezerrel csökkent a korosztály lélekszáma.
Április-júniusban az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 55 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 28 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 19 ezerrel csökkent.
A 20-64 éves korcsoportban -, amelyre az Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki és ezt Magyarország a koronavírus-járványt megelőzően el is érte – foglalkoztatási ráta egy év alatt 1,1 százalékponttal, 74,0 százalékra csökkent. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,1, a nőknél 66,1 százalékos volt.