Fitch: az európai kötvénybefektetők egyre inkább tartanak az inflációtól

Egyre inkább tartanak az inflációtól az európai kötvénypiacra szakosodott intézményi befektetők, de a legtöbben a geopolitikai folyamatokat tekintik a legnagyobb kockázatnak a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett idei negyedik negyedévi felmérése szerint.

A nemzetközi hitelminősítő kimutatása szerint 22 százalékra – az előző vizsgálatban mért arány háromszorosára – emelkedett azoknak az európai kötvénybefektetési cégeknek az aránya, amelyek a következő tizenkét hónapban nagy kockázatnak tartják az infláció visszatérését.
A Fitch szerint öt éve először fordul elő, hogy e negyedéves felmérésekben a megkérdezett európai alapkezelők nagyobb kockázatnak nevezték az inflációt, mint a deflációt.
A vizsgálatba bevont befektetési társaságok vezetőinek több mint a fele az inflációs kockázattal összefüggésben a magas kockázatú potenciális fejlemények közé sorolta az euróövezeti jegybank (EKB) monetáris enyhítési ciklusának befejeződését is. Ezt a válaszadók 52 százaléka tartja nagyfokú rizikónak a következő egy évre.
A hitelminősítő hangsúlyozta a felméréshez fűzött elemzésében, hogy az egy negyedévvel korábbi vizsgálat részvevői közül még csak 24 százalék jelölte meg a monetáris politika normalizálásának lehetőségét az európai hitelpiaci kilátásokat terhelő magas kockázatok között, és azóta ebben a kategóriában emelkedett a legmeredekebb ívben a nagy kockázatot látó alapkezelők aránya.
A Fitch mostani körkérdésére válaszoló – összesen 6400 milliárd euró kötvénybefektetői tőkét kezelő – alapok 79 százaléka azonban a geopolitikai fejleményeket is az európai hitelpiacokat fenyegető magas kockázatok közé sorolta; ez a vizsgálatba bevont befektetési társaságok messze legnagyobb egyedi csoportja.
A Fitch Ratings londoni elemzőinek értékelése szerint ez a populizmus és az elitellenes hangulat gyors terjedésével összefüggő befektetői aggályokat tükrözi.
Egy másik befektetői felmérés azt mutatta ki, hogy a globális intézményi befektetői közösség a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump majdani gazdaságpolitikai elképzeléseit tartja a legnagyobb világgazdasági kockázatnak.
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics által elvégzett, a ház szakértői által minap ismertetett globális kockázati felmérés szerint a vizsgálatba bevont befektetési társaságok 27 százaléka – a válaszadók legnagyobb egyedi csoportja – a következő két év legnagyobb kockázati tényezőjének azt a lehetőséget tartja, hogy hivatalba lépése után Trump kereskedelmi háborút robbant ki, mindenekelőtt Kínával.
Az Oxford Economics londoni elemzői hangsúlyozták, hogy fél évvel ezelőtti hasonló felmérésükben a résztvevők alig 2 százaléka nevezte Trump gazdaságpolitikai terveit a világgazdaságot terhelő fő kockázatnak.
A ház ismertetése szerint a felmérés sajátossága viszont, hogy az amerikai gazdaság rövid távú növekedési kilátásainak szempontjából a globális befektetői közösség legnagyobb egyedi csoportja – a válaszadók 38 százaléka – éppen Donald Trump várható hazai gazdaságpolitikáját tartja a pozitív meglepetések legvalószínűbb forrásának, elsősorban a megválasztott republikánus elnöktől várt költségvetési növekedésösztönző intézkedések miatt.

Scroll To Top