Reggeli elemzés: RC – Miért lehet hinni a Richterben? – 2016.11.10

Talán még sosem láttam ekkora fordulatot a tőzsdéken. 17460 pont volt a DOW 30 index határidejének alja, jelenleg közel 1200 ponttal feljebb kereskednek vele, az értéke 18640. a DAX német index alja tegnap reggel a nyitás előtt 10020 pont körül volt, jelenleg közel 700 ponttal feljebb, 10700 ponton kereskednek vele. Tyűha, ez nem semmi! Aki ezt látta előre, az meg is gazdagodhatott. Lehet, hogy volt ilyen, de biztosan nem az én köreimből. Nekünk marad a tátott száj!

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Hogyan gondolkodik az ember? Ha Trump nyer, elköltözök az országból – mondta nem egy ismert ember, vagy éppen néhány neves eszközkezelő. Azt mondták a nagy megmondók, hogy jön a tőzsdei összeomlás, a szélsőséges piac kezdete, ha Trump lesz az elnök. Féltek, szavaikkal pánikoltatták a népet, majd nem egészen egy nap (24 óra sem kellett) leforgása alatt, ugyanezek az emberek máris napfényesnek látják a helyzetet. Persze a magyarázat is meg van mindehhez, a köpönyegforgató látásmódhoz: „Trump első nyilatkozata megnyugtató volt…” Na igen, ez ilyen egyszerű. Én meg csak azon gondolkodom, persze csak kicsit aggódva, hogy azért az USA lényegesen más, mint mondjuk egy kis állam, gazdaságában, eszközeiben, fegyvereiben, világ szerepében. Nagyon, de nagyon nem mindegy, hogy Amerika jövő január 20. napja után, milyen politikát fog folytatni. Van egy gomb egy táskában valahol. Valahol egy bunker mélyén egy kulcs… Legalábbis így láttuk a filmekben. A rakéták néhány óra alatt elérhetnek bármilyen célpontot e zöld planétán. VILÁGVÉGE? Biztosan nem lesz még, de akit érdekel mi következhet, annak tényleg szívből ajánlom a Random konferenciát. Semleges
Talán még sosem láttam ekkora fordulatot a tőzsdéken. 17460 pont volt a DOW 30 index határidejének alja, jelenleg közel 1200 ponttal feljebb kereskednek vele, az értéke 18640. a DAX német index alja tegnap reggel a nyitás előtt 10020 pont körül volt, jelenleg közel 700 ponttal feljebb, 10700 ponton kereskednek vele. Tyűha, ez nem semmi! Aki ezt látta előre, az meg is gazdagodhatott. Lehet, hogy volt ilyen, de biztosan nem az én köreimből. Nekünk marad a tátott száj! +++
„Tátott szájról jut eszembe”: Béla horgászik a tóparton, kifogja az aranyhalat, lehet három kívánsága. Első: „Legyen 6 millió hétszázhuszonhatezer nyolcvanhét forintom”. – Rendben Béla, de a második már ne legyen ilyen bonyolult! – Szól rá az aranyhal. – Oké mondja Béla, akkor legyen egy kerek szám…” Na látják? Így van nekünk is tátott, kerek szánk a tegnapi nap után! Semleges
Ilyen nem is létezik. EUR/USD felszárnyalt 1,1 alól 1,13-ig, Majd jelenleg 1,1 alatt van megint! Azért a devizákban ritka az ilyen hatalmas mozgás! ++
Szegény NIKKEI. Ők még korán bezártak, ezért a tegnapi gigantikus esés ott is marad a grafikonon. Bezzeg ma reggel! 1100 pontos, 6,72%-os emelkedés a japán piacon. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az összes általunk figyelt, meghatározó piac ki van törve! +++
Magyar Értékelés
Hatalmas himbi-limbi volt a magyar tőzsde piacán is. Végül csak sikerült nekünk is pluszban zárnunk, 13 milliárd forintos forgalom kíséretében. ++
MTEL tegnap a kezdeti 478 forintról visszakapaszkodott 486 forintra, ami az előző napi záróértéke. Délutáni jelentése minden soron megverte az elemzői várakozásokat. Nekünk csak egy mondatunk van: „SOKKAL TÖBB OSZTALÉKOT IS TUD FIZETNI AZ MTEL, MINT 25 FORINT, AKÁR MÁR AZ IDEI ÉV UTÁN IS!” +++
Az OTP lenézett a nyitás után 7800 forint alá, majd végig szépen, egyenletesen emelkedve, 7960 forinton zárta a napot. Holnap reggel jelent a bankpapír, a nettó eredményvárakozás 54 milliárd forint. Gyönyörű… ++
Miért lehet hinni a Richterben? Azért, mert Trump kevésbé lesz negatív az amerikai gyógyszergyártókkal (előzetes kommunikációk), ezért Trump győzelme elsősorban a gyógyszerpapírok győzelme a tőkepiacokon. Mindenkori Tetőn zárt tegnap a Richter és útban van a 6500 forintos célárunk felé! ++

 

 

Indexek
S&P 500 2 163,26 (+23,70 +1,11%)
Dow Jones Ind 18 589,69 (+256,95 +1,40%)
NASDAQ Comp 5 251,07 (+57,58 +1,11%)
DAX 10 646,01 (0,00 0,00%)
NIKKEI 225 17 344,42 (+1 092,88 +6,72%)

 

BÉT előző záró
BUX 30 365,21
OTP 7 960
MOL 18 600
MTELEKOM 486
RICHTER 6 160

(Random Capital)

Scroll To Top