Reggeli elemzés: RC – Magyar Értékelés Lehetett volna rondább, de nem lett, sőt – 2016.09.15

Lehetett volna rondább, de nem lett. Sőt, még sikerült is a 28000 pont feletti zárás a Budapesti Értéktőzsdén. Így pedig a BUX, mint olyan, nem is sérült. Mint amolyan sérülhetett persze, csak erről mi nem tudunk, Viszont a forgalom most is harmat gyengére sikeredett, de legalább emelkedtünk.

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Rossz kedvvel ébredtem. Valahogy tudatosult bennem, hogy tényleg vége a nyárnak és az is, hogy ettől a piacon nem lett semmi sokkal pörgősebb. De távol álljon tőlem, hogy másokra ragasszam reggeli kínom hevét, ezért glutty, csúszik a kávé, kopp bendőmben landol, arcom kivirul, szám mosolyra húzódik, hátam kiegyenesítem, hetykén, pöpecül belebámulok a monitoromba és máris olyan boldog vagyok, mint a nyű. A „nyű” szó pedig jelenthet nagyon-t, meg sokat, de alapvetően a nyű vagy legyen inkább helytelenül, de kedvesebben nyünyüke, az egy láb nélküli lárva, alapvetően a légyé. Nos, légy nyű, Te is barátom, oszlik a gond, szalad a bú, lelkünk fényesen csillogó mosolyával jó reggelt mindenkinek, hasunkra is süthet a nap, ha most kelünk. Szeptember számtani közepén vegyes érzésekkel jöjjön a nemzetközi részleg. Semleges
A nemzetközi osztályunk jelenti, hogy nem javult az összkép a piacokon, Főnök! Tesze maradt a tosza és inkább lefelé tologatják a legfontosabb indexeket. 10400 alatt zárt ismét a DAX (persze csak néhány ponttal, nehogy bármi is egyértelmű legyen) és az amerikai indexek is játszanak a tűzzel, de még nem lobbant fel a láng. Várjunk és nézzük mi érkezik.
Clintonné orvosai szerint nagyon jól van, Clintonné mindenre alkalmas. Az nagyon fontos, mert valakinek oda kéne már szólni a luxemburgiaknak, hogy tudjuk, nem vagyunk szépek, meg kedvesek sem, sőt annyi a hibánk, mint a nyű (már megint a légy lárva), de ki szólt? Van… valahol… valaki, aki szólt? Olyan kicsi, hogy nem is látható, ne nekünk mondja meg, hogy mit tegyünk? Kérem, a képlet egyszerű! Nem beszél! Dolgozik! Európát felemeli! Ezt kell tenni. Ja, hogy ez nekünk magyaroknak sem fog menni? Az lehet, de akkor se mondja meg nekünk senki, hogy mi, miért rossz! Tudjuk mi azt magunk is… +
Olaj bumm, az nincs. Esik a fekete lelkű barátunk megint, nem sokat, csak éppen annyit, hogy szó sem lehet megint az 50 dollár feletti árfolyamokról. Legalábbis gyorsan nem.
Gondolnánk, ha negatív a kedv a piacokon, akkor az arany emelkedik. Rosszul gondolnánk. Ez az arany beragadt az 1320 dollárba és képtelen leesni vagy emelkedni onnan. De nekem így is jó volna, ide vele mindet! És ha mind az enyém lenne, akkor lennék igazán aranyos, talán még a feleségemnek is. Így ma reggel csak mufurc énemet kapta, bocsi Nyuszi, nincs elég aranyam.
Magyar Értékelés
Lehetett volna rondább, de nem lett. Sőt, még sikerült is a 28000 pont feletti zárás a Budapesti Értéktőzsdén. Így pedig a BUX, mint olyan, nem is sérült. Mint amolyan sérülhetett persze, csak erről mi nem tudunk, Viszont a forgalom most is harmat gyengére sikeredett, de legalább emelkedtünk. ++
Én vagyok Wood, a magyar tőzsde tagja. Veszegetem a MOL részvényt, majd amikor esésbe indulna, kijövök egy hatalmas célárral, nevezetesen 21 ezer forint felettivel. Ez ennyire egyszerű, mert így már inkább emelkedik. Megerősítés nem érkezett, a MOL egyelőre nem tört le a 17000 forintból. ++
Mi kulcsszintnek továbbra is a 7400 forintot látjuk az OTP részvényben. Gyors esés nem következett be a papírban, de stabilan a 7400 forint alatt az árfolyam. Ameddig nem lép fölé megerősítetten, a gondolataink sem erősítik a pozitív irányt.
Azért nem is gyenge ez a Richter, csupán unalmas. Berendezkedett ide 5700 és 5800 forint közé és itt várjuk, hátha bejelentenek majd valami hatalmasat. Nem tudunk semmit, csak reménykedünk mondjuk egy Cariprazine időközi jelentésről, hatalmas értékesítési számokkal. +
MTEL volt már? Nem volt? Nem is lehet túl sokat mondani róla. Eddig ő muzsikált a legjobban, most hamis lett a kicsike és egyre fogy az ára.

 

 

Indexek
S&P 500 2 125,77 (-1,25 -0,06%)
Dow Jones Ind 18 034,77 (-31,98 -0,18%)
NASDAQ Comp 5 173,77 (+18,52 +0,36%)
DAX 10 378,40 (0,00 0,00%)
NIKKEI 225 16 405,01 (-209,23 -1,26%)

 

BÉT előző záró
BUX 28 095,35
OTP 7 324
MOL 17 090
MTELEKOM 443
RICHTER 5 769

(Random Capital)

Scroll To Top