A cseh jegybank megtartotta az alapkamat minimális, 0,05 százalékos szintjét, egyúttal beavatkozási politikája befejezésének időpontját a jövő év közepéhez közel eső időben jelölte meg – közölte Marek Zeman, a jegybank szóvivője csütörtökön Prágában, a banktanács ülését követő sajtótájékoztatón.
A banktanács jelezte, hogy beavatkozási politikáját legkorábban 2017 közepéhez közel eső időben szünteti be. A beavatkozásokat a korona erősödésének megakadályozására 2013 novemberében kezdte el a jegybank azzal a céllal, hogy Csehország elkerülje a deflációt.
Miroslav Singer jegybanki kormányzó szerint a deflációs nyomás továbbra is jelen van, ezért szükség van az intervenció folytatására. A jegybank szerint ezt addig folytatják, amíg az euró árfolyama stabilan 27 korona körül mozog, és az éves infláció megközelíti a két százalékot.
A cseh jegybank ugyanakkor már több mint két éve elért történelmi mélypontján, 0,05 százalékon tartja az alapkamatot, ezen csütörtökön sem változtattak.
„Az év eleji infláció alacsonyabb a vártnál. A másik oldalon végre nőni kezdett az olajár. A jelenlegi helyzetben, amikor a beavatkozáshoz szükséges összegek nemigen növekednek, a Cseh Nemzeti Bank kiváró stratégiája érthető” – kommentálta a jegybanki tanácsülést Michal Brozka, a Raiffeisen bank fő elemzője.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
