Kis emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint.
Móró Tamás az MTI-nek elmondta: alacsony forgalomban enyhén erősödhet napközben a budapesti börze indexe, mivel az európai piacokon is jó a hangulat a kedvező vállalati gyorsjelentések miatt. Napközben nem lesz makrogazdasági adat, ami hatással lehetne a kereskedésre, a fejlődő piacok stabilitást mutatnak – tette hozzá. A vezető részvények közül kérdésnek nevezte, hogy az OTP-részvények árfolyama el tudja-e érni a 6000 forintos szintet, véleménye szerint akkor az eladók is megjelennek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,38 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 23 769,46 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 785 forintra gyengült, 729,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 163 forinttal, 2,81 százalékkal 5963 forintra erősödtek, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397 forintra nőtt, forgalma 133,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal 5600 forintra emelkedett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.(mti)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
