A harmadik negyedévben éves összehasonlításban 3,8 százalékkal 26 072 koronára (mintegy 236 ezer forint) emelkedett a havi átlagkereset Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában. 2009 negyedik negyedéve óta ez a legnagyobb átlagkereset növekedés.
A fogyasztói árak a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt. A kifizetett bérek értéke 5,4 százalékkal, az alkalmazottak létszáma pedig 1,6 százalékkal emelkedett.
„A bérnövekedés dinamikája gyorsabb a vártnál, ami azt jelzi, hogy a gazdasági növekedés erős. Csökken a munkanélküliség is, és mindez egyre erőteljesebben mutatkozik meg a bérnövekedésben is, mert a cégeknek érdekük, hogy megtartsák a jó alkalmazottaikat” – jegyezte meg Jakub Seidler, az ING Bank vezető gazdasági szakértője.
Szakértői becslések szerint az idei bérnövekedés meg fogja haladni a 3 százalékot és hasonló fejlődés várható a jövő évben is.
Az egyes régiók között az átlagkeresetek terén továbbra is nagyok az eltérések. Míg Prágában a harmadik negyedévben az átlagkereset 33 167 koronát tett ki, addig a Karlovarsky régióban 22 519 korona volt.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
