Közel 140 ezer darab használtautó cserélt gazdát az idén a harmadik negyedévben, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Használtautó.hu csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az elkelt használtautók összértékének változását jelző használtautó index a harmadik negyedévben 140,3 százalékra, a 2008-as válság óta mért legnagyobb szintjére emelkedett. A használtautók több mint másfél millió forintos átlagára gyakorlatilag nem változott a 2014-es árakhoz képest – tették hozzá.
A Használtautó.hu negyedévente közli a használtautó-piac aktuális állapotát leíró indexet. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének – áll a közleményben.
Fodor László, a Használtautó.hu szakértője a közleményben kifejtette: az első kilenc hónapban 12 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba (55 ezer darab), miközben a használtautó-import 2014 első kilenc hónapjához képest 28 százalékos növekedéssel 90 ezer fölé nőtt ebben az időszakban.
A Használtautó.hu előrejelzése szerint 2015-ben összesen mintegy 76 ezer új autót helyeznek majd forgalomba Magyarországon, miközben a használtautó-import mértéke akár a 125 ezres szintet is elérheti. A belföldi átírások száma várhatóan 550 ezer lesz, szemben a tavalyi 492 ezer darabbal – olvasható a közleményben.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
