A Magyar Posta több mint 8 százaléknyi FHB-részvényt ad el a Takarékbanknak és öt takaréknak 5 milliárd forintért.
Az állami tulajdonú társaság a közlemény szerint – közgyűlésének jóváhagyásával – az FHB 8,21 százaléknyi tulajdoni hányadát megtestesítő részvénycsomagot értékesít 5 milliárd forintért. A Posta a tranzakció után is több mint 40 százalékos tulajdonos marad az FHB Kereskedelmi Bankban.
A társaság korábban megszerzett tulajdonosi jogait megtartja, azaz három fővel képviselteti magát a bank héttagú igazgatóságában és két fővel hattagú felügyelőbizottságában.
Az FHB továbbra is a Magyar Posta stratégiai kereskedelmi banki partnere marad, és – saját fiókjai mellett – a postai hálózatban is értékesít megtakarítási és hiteltermékeket – ismerteti a közlemény.
Az értékesítésből befolyt összeget a Posta várhatóan még az idén jelentősebb beruházásokra, esetleges újabb akvizíciókra fordítja. A tulajdonrész értékesítése a társaság számára üzleti eredménnyel is jár, mert a 2014-es vételárnál magasabb összeget fizetnek a vevők részvényenként – közölte a társaság.
A közlemény felidézi: a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a Takarékbank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2014 decemberében stratégiai szövetségre lépett a hitelezési aktivitás növelése, a pénzügyi szolgáltatások megújítása, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztése érdekében. A tranzakció az együttműködés megerősítését szolgálja – jegyezték meg.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
