Gyorsjelentés: A Biztonsági Nyomda 570 millió forint nettó profitot ért el az első fél évben

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 11,5 milliárd forint konszolidált nettó árbevétel mellett 570 millió forint nettó eredményt ért el 2014 első fél évében – közölte a társaság hétfőn a BÉT honlapján.

Az árbevétel 30,2 százalékkal, a profit 36,4 százalékkal magasabb a tavalyi első hat havinál a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint.
Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója a jelentésben kifejti: a társaság növekedési stratégiája a fejlesztéseken alapul, ami már a pénzügyi eredményekben is jól látszik. Különösen fontosnak tartják a külpiacokon való sikeres jelenlétet. A cég pénzügyi helyzete stabil – hangsúlyozta a vezérigazgató.
A stratégiai termékszegmensek közül a biztonsági termékek, megoldások forgalma 4,1 milliárd forint volt az első fél évben, 29 százalékkal nagyobb, mint a bázisidőszakban. A kártyagyártás, megszemélyesítés árbevétele 2,4 milliárd forintot tett ki, 15 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakáét. A nyomtatványgyártás, megszemélyesítés, adatfeldolgozás szegmens forgalma 4,2 milliárd forintra rúgott, 44 százalékkal nőtt 2013 első hat hónapjához képest. A három stratégiai termékszegmens a teljes árbevétel 94 százalékát adta a tárgyidőszakban.
Az export árbevétel 2014 első fél évében elérte a 3,7 milliárd forintot, az előző év hasonló időszakához képest 59 százalékkal növekedett, elérve ezáltal a 32 százalékos exportarányt, amely a 2013. első félévi mutatóhoz képest 6 százalékpontos növekedésnek felel meg.
A konszolidált EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 1,188 milliárd forint volt, 31 százalékkal több, mint a bázisidőszakban, ez 10,4 százalékos EBITDA-rátának felel meg.
A konszolidált üzemi eredmény a tavalyi első félévihez képest 48 százalékkal nőtt, és 769 millió forintot tett ki.
A kamat, adózás és kisebbségi részesedés figyelembe vétele után a konszolidált mérleg szerinti eredmény 570 millió forint, 36 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakáét.
Az ANY Biztonsági Nyomda részvényei a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában forognak, utolsó záróáruk 781 forint volt augusztus 11-én, 4 forinttal alacsonyabb az előző zárásénál. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 820 forint, a legalacsonyabb 470 forint volt.(MTI)

Scroll To Top