Tőzsde – A FED-re várt a Magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,97 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 18 611,55 ponton zárt szerdán.

 
Birger_banner_630

 

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Minden befektető és a magyar piac is az amerikai szövetségi tartalékbank-rendszer (Federal Reserve) szerda esti bejelentését várja a mennyiségi enyhítési programról, amelynek a csütörtöki kereskedésre – és elsősorban az OTP árfolyamára –  lehet hatása – mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. Hozzátette: átlag alatti forgalomban csökkent a BÉT szerdán, a részvényekkel viszonylag szűk sávban kereskedtek. A szakértő az OTP részvények árfolyamának gyengülését emelte ki, miközben a régiós bankpapírok jellemzően erősödtek. A Kúria hétfői döntésével még nem tekinthető lezártnak a devizahitelesek ügye, a befektetői bizonytalanság ennek tudható be – mondta.
Szintén a kivárást emelte ki a szerdai kereskedés legfontosabb jellemzőjeként Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese. A forint erősödése a szakértő szerint az orosz-ukrán kötvényvásárlási egyezség hatása, mivel javult az ukrán csődkockázati mutató.
A Mol 140 forinttal, 0,98 százalékkal 14 450 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,71 százalékkal 4220 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,68 százalékkal 298 forintra nőtt, forgalma 952,0 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 42 forinttal, 0,94 százalékkal 4443 forintra esett, a részvények forgalma 917,6 millió forintot ért el.
A BUMIX 1253,23 ponton zárt szerdán, ez 17,02 pontos, 1,38 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában szerdán csak a takarmánykukorica ára csökkent egy határidőre: a jegyzés májusra 48 900 forint, júliusra 49 600 forint maradt, míg márciusra 100 forinttal, 48 300 forintra esett.
A malmi búza határidős ára márciusra és májusra is 55 000 forint maradt.
A takarmánybúza ára is változatlan, márciusra 52 000, májusra pedig 52 100 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára márciusra 97 250 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce határidős ára márciusra 105 010, míg májusra 103 000 forint maradt.(MTI)

Scroll To Top