Az EU soros elnökségét január elsején Litvániától fél évre átvevő Görögország – alapvetően anyagi okokból, de a jelképes üzenetérték miatt is – „nagyon költséghatékony” elnökségre készül a görög külügyminiszter-helyettes szerint.
Dimitrisz Kurkulasz szerdán tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben Linas Linkeviciusszal, az elnökségi stafétabotot átadó Litvánia külügyminiszterével együtt. Azt mondta, mindössze 50 millió eurót szánnak a feladatra, ami lényegesen kevesebb, mint amennyibe általában egy EU-elnökség ellátása kerül.
Kurkulasz szerint az a tény, hogy „a válság epicentrumában levő” tagország, vagyis a jelentős pénzügyi mentőcsomaggal kisegített Görögország veheti most át az unió kormányrúdját, azt mutatja, hogy az EU-ban érvényesül a tagállamok egyenjogúsága. Görögország egyébként – tette hozzá a külügyminiszter-helyettes – már négy alkalommal sikerrel ellátta a féléves rotációban betöltött országelnökségi feladatokat.
A görög elnökség figyelmének középpontjában – közölte Kurkulasz – a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés elősegítése, valamint a migrációs politika és a határőrizet kérdésköre áll majd. Görögországnak – mondta a külügyi vezető – gyors tempóra kell ösztönöznie a tagországokat, mert májusban új összetételű Európai Parlamentet választanak, tehát az érdemi jogszabályalkotói munka április közepén leáll.
Linkevicius a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Litvánia számára jelentős tapasztalatszerzéssel járt az elmúlt hat EU-elnökségi hónap. A litván elnökség legnagyobb sikerének a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetés összes részkérdésének sikeres lezárását nevezte, de kiemelte azt is, hogy ebben az időszakban nyitottak meg – hosszú idő után először – új témafejezetet a török EU-csatlakozási tárgyalásokon, illetve döntöttek a Szerbiával való csatlakozási tárgyalások megkezdéséről.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
