A magyar vállalatok negyede érett mesterséges intelligencia (MI) felhasználónak számít, az előnyök kiaknázásához ugyanakkor elengedhetetlen a dolgozók képzése, amit egyre több vezető belát – ismertette Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a cég legfrissebb globális felmérését online sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: azok a vállalatok vészelik át a legkönnyebben a járványhelyzet okozta gazdasági megrázkódtatást, amelyek egy időben vezetik be a mesterséges intelligenciára épülő új technológiákat és gondoskodnak a munkavállalóik képzéséről. Kutatások szerint az MI a következő tíz évben 14 százalékkal növeli a globális gazdasági teljesítményt. A Világgazdasági Fórum (WEF) adatai szerint a következő két évben a világban 75 millió munkakört vált ki az automatizálás és az MI, ugyanakkor 133 millió munkahelyet teremt – ismertette. A folyamat már elkezdődött, a cégeknek ki kell fejleszteni a saját technológiájukat, szoftveres képességüket.
Kiss Zoltán, a Microsoft felhőszolgáltatás üzletág igazgatója kiemelte: a kutatás szerint a magyarországi cégek kiemelkedőnek számítanak abban, hogy hol tartanak az MI alkalmazásában. Itt valamivel a világátlagot meghaladó, közel 25 százalékos a magukat érett mesterséges intelligencia felhasználóként jellemző vállalatok aránya, azaz az MI a munkafolyamatok, a szolgáltatások és termékek integráns részét képezi. Vezetőik kétharmada szerint nőtt a működésük hatékonysága és a vevőik elégedettsége.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.