Magyarország azért vonzó az ingatlanbefektetőknek, mert stabil a makrogazdasági környezet – jelentette ki az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke a Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában.
Takács Ernő hozzátette: a vonzerőt az erős magyar gazdaság is növeli, amely rekord teljesítményt ért el az elmúlt három negyedévben.
Az ingatlanfejlesztő kiemelte: az októberi müncheni EXPO REAL-on ötmilliárd euró értékben mutatnak be a befektetőknek önkormányzati és magánberuházásokat Budapest és Magyarország standján, ahol a főváros mellett Miskolc, Kecskemét, Szeged és Debrecen projektjeit is ismertetik.
Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt vezetője a műsorban hangsúlyozta: az egymilliárd eurós fejlesztésük azt mutatja az érdeklődő befektetőknek, hogy stabil és kiszámítható környezetbe érkeznek.
Kitért arra is, hogy Budapest most egy turisztikai hullámon ül. Az elmúlt 8-9 évben a Budapest Airport forgalma csaknem megduplázódott, azonban „a jelen felelőssége, hogy létre tudjuk-e hozni azokat az attrakciókat Budapesten, amik ezt a hatást hosszú távon ki tudják váltani” – mondta. A Liget Budapest projekt egyik legfontosabb értéke Gyorgyevics Benedek szerint, hogy ezeket az attrakciókat építik Budapesten.
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
